Hamarosan megjelenhet az első Nokia TV

A HMD Global igyekszik újra naggyá tenni a Nokia nevét, és úgy tűnik, hogy ezt nem csak a mobilpiacra korlátozzák, hiszen hamarosan egy televízió is megjelenik a brand kínálatában.

Úgy látszik, hogy a különböző gyártók a televíziók piacán látják a legnagyobb piaci rést, hiszen hiszen a A Xiaomi után a OnePlus, a Motorola, most pedig a Nokia brandet birtokló HMD Global döntött úgy, hogy televíziót adnak ki. Bár régen már létezett Nokia márkájú TV, ám a HMD Global égisze alatt ez lesz az első ilyen készülék.

Hogy miért is van ez, az elég kézenfekvő, hiszen a kijelzőt gyakorlatilag minden cég erre szakosodott gyártótól szerzi be, az Androiddal kapcsolatban pedig bőven van már tapasztalatuk, hiszen erre épülnek majd a fent említett televíziók. A Nokia egyébként a JBL-lel állt össze, akik a hangrendszer kialakításáért felelősek, legalábbis ez derül ki a tanúsítványból, amely a BIS-től (Bureau of Indian Standards) került ki.

Az 55 colos TV-n Android 9.0 fut majd majd, és természetesen a Play Store is rá kerül, így rengeteg alkalmazáshoz férhetnek majd hozzá a tulajok. Sajnos a részletek még nem igazán derültek ki a készülékről, mindössze annyi ismert, hogy Intelligent Dimming technológiát használ majd a kontraszt növeléséhez, és ezáltal próbálja majd a feketét tökéletessé tenni.

A Nokia TV december elején mutatkozhat be, ám sajnos egyelőre csak Indiában lesz elérhető, így valószínűleg nem szállnak majd el az árazással. Az is kiderült, hogy náluk állítják majd elő őket, szóval elképzelhető hogy megtartják majd a hazai piacra a terméket. Persze ha sikeres lenne a termék, akkor bizonyára a többi piacra is kiterjesztenék a forgalmazását.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá