Három új modellel debütált a Realme Q3 széria

A Realme munkatársai a mai napon nem unatkoztak, indiai és európai rendezvényeket követően az Oppo alá tartozó márka bemutatta a Q3 sorozat tagjait. Rövid összefoglalva ezek megfizethető 5G kompatibilis okostelefonok, amelyek a középkategóriában arathatnak babérokat, és összesen hárman vannak.

Realme Q3 Pro

A három vadonatúj készülék közül ez a legerősebb ajánlat, de ez egyáltalán nem látszik az árán, már 205 eurós áron hozzá lehet jutni, igaz egyelőre csak Kínában. Ezért az összegért olyan hardveres felszereltség jár, amelynek központi eleme egy 6 nanométeres gyártási eljárással készülő MediaTek Dimensity 1100 lapkakészlet, aminek processzora négy Cortex-A78 valamint szintén négy A55 maggal rendelkezik, a grafikus gyorsítás pedig egy 9 magos Mali-G77 GPU-ra árul. A készülék belsejében található modem a 6 GHz alatti frekvenciákat támogatja és maximálisan 4,67 Gbps-os letöltési sebességet tesz lehetővé. A lapkakészlet által termelt hőt egy 3175 négyzetmilliméteres gőzkamra konstrukció igyekszik eloszlatni, ami a gyártó szerint akár 15 fokkal is hűvösebben tudja tartani a processzort. A háttértár 128 vagy 256 GB-os, UFS 3.1 szabványú, az operatív memória pedig 8 GB. A készülék Android 11-et futtat Realme UI 2.0 felhasználói felülettel kiegészítve.

 

A Realme Q3 Pro képernyője egy 6,43 hüvelykes AMOLED panel, amelyen 1080p+ felbontásban jelennek meg a tartalmak, történik mindez 120 Hz-es képfrissítéssel és 360 Hz-es érintésérzékenységgel. A megjelenítő lefedi a DCI-P3 100 százalékát, a panel takarásában pedig ujjlenyomat-olvasó is található.

Az okostelefon hátoldalán összesen három képrögzítő egység virít, ezek közül a főszerepet egy 64 megapixeles modul kapta, amely képes 4K felbontásban rögzíteni a mozgóképet, másodpercenként 60 képkockával. A kamerakészlet részét képezi továbbá egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű egység, ami a világba 119 fokos betekintést kap, illetve egy 2 megapixeles makró érzékelő. A bal felső sarokban lévő kör alakú lyukban egy 16 megapixeles kamera található.

A telefon sztereó hangszórókkal bír, ráadásul Dolby Atmos támogatást is kapott. A fülhallgató kimenetet sem spóroltak le a kínaiak. Ezt a készüléket egy 4500 mAh kapacitású akkumulátor látja el energiával, amely támogatja a 30 wattos gyorstöltést, a szükséges adapter ott lesz a telefon dobozában. A Realme Q3 Pro helyi valutából átszámítva nagyjából 74 ezer forintos áron vihető, a forgalmazás jövő héten kezdődik.

Realme Q3 5G

A Realme Q3 5G erejét a 8 nanométeres Snapdragon 750G processzorból nyeri, illetve ez a szilikon teszi lehetővé a csatlakozást az 5G hálózatokra is. A modem 3,7 Gbps letöltési sebességet biztosít, a gyártó által applikált gőzkamrás hűtés pedig 10 Celsius fokkal alacsonyabb hőmérséklettel kecsegtet.

A megjelenítő ezúttal csak egy szimpla LCD konstrukció, 6,5 colos képátlóval, ám a 120 Hz-es képfrissítés most is játszik. A képernyő napfényben is egészen jól olvasható köszönhetően a 600 nites fényerőnek, a kijelző nem olyan flancos, mint egy OLED megoldás, de azért az NTSC színskála 96 százalékát képes megjeleníteni. Mivel csak az organikus képernyők teszik lehetővé a biometrikus érzékelők kijelző mögé applikálását, ezért az ujjlenyomat – olvasó most az okostelefon oldalsó keretén található, mégpedig a bekapcsológombban.

A Realme Q3 5G elsődleges kamerája 48 megapixeles felbontással rögzít, és bár támogatja a 4K videó készítését, azt mindössze másodpercenként 30 képkockával biztosítja. Kapunk még egy 8 megapixeles ultraszéles modult, szintén 119 fokos látószöggel, illetve ugyanazt a makró érzékelőt, mint ami a Pro modellen található. Önarcképeket az előlapi 16 megapixeles kamerával tudunk lőni.

Az akkumulátor ezúttal jóval nagyobb lett, immáron egy 5000 mAh kapacitású telep biztosítja az energiaellátást, ami ugyanúgy támogatja a 30 wattos adaptereket, ezek közül egy ott is lesz a készülék dobozában. A készülék felszereltségéhez ugyanúgy hozzátartozik a 3,5 mm-es fülhallgató kimenet, a sztereó hangszórók, és a Dolby Atmos támogatás. A Realme Q3 6 GB RAM-mal rendelkezik, de létezik 8 GB-os opció is. A tárhely mindkét esetben 128 GB, viszont ez a modell a Pro kiadással ellentétben lehetővé teszi a micro SD kártyás bővítést. A készülék előrendelése ma indul, a kezdőár pedig helyi pénzből átszámítva 60 ezer forint körül alakul.

Realme Q3i 5G

A három újdonság közül a legolcsóbb a Realme Q3i 5G lett, ami mindössze 47 ezer forinttal egyenértékű jüanért vehető birtokba, ám ez a készülék is támogatja az ötödik generációs telekommunikációs szabványt. Ezt a kapcsolódási lehetőséget a MediaTek Dimensity 700 lapkakészlet, illetve annak modeme teszi lehetővé. A 7 nanométeres csíkszélességű chipset mellé 4 illetve 6 GB RAM jár, a háttértár minden esetben 128 GB-os. A Q3-hoz hasonlóan a tárhely microSD kártyákkal bővíthető akár 1 TB-ig.

A Realme Q3i 5G képernyője ugyanúgy 6,5 hüvelykes, szintén LCD panellel bír, ugyanúgy Full HD+ felbontású, ez a megjelenítő viszont csak 90 alkalommal frissül másodpercenként. Az érintés továbbra is 180 Hz-es mintavétellel történik. A felhasználót az ujjlenyomata alapján azonosító biometrikus érzékelő újfent az oldalsó kereten foglal helyet.

A hátlapon lévő 48 MP-es főkamera ugyanaz, az ultraszéles modult viszont egy B&W mélységérzékelő váltja fel, a makro kamera szintén megmarad. A mobil belsejébe egy 5000 mAh-s telepet passzíroztak, bár ezt az akkumulátort a mellékelt 18 wattos töltővel valamivel lassabban lehet majd táplálni.

 

A telefon forgalmazása a gyártó hivatalos boltjában már meg is kezdődött.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá