Hatalmasat újított a Twitter

A Twitter hatalmas népszerűségnek örvend a fejlettebb országokban, ám a részvényeseik nincsenek ezzel teljes mértékben megelégedve, és nagyobb növekedést várnak el. Emiatt egy igazán radikálisnak tűnő változtatást vezettek be.

Az utóbbi időben sokat változtak a felhasználói igények, és sokaknak problémát jelentett, hogy mindössze 140 karakter lehetett a bejegyzések maximális hossza a Twitteren. Ez a limit eddig a védjegye volt ennek a népszerű közösségi oldalnak, ám most úgy gondolták, hogy itt az ideje változtatni. Van néhány régió, ahol már korábban felemelték ezt a limitet 280 karakterre, és most végre világszerte bevezették a változtatást.

Twitter

Egy közleményben osztották meg a tapasztalataikat velünk, és ebből az derül ki, hogy az újítás nem járt különösen nagy változásokkal, és az oldal sem lett nehezebben áttekinthető a hosszabb tweetek miatt. Míg korábban a 140 karaktert általában a bejegyzések 9%-a érte el, addig a változtatás óta fura módon ezt csak 5% lépi túl. A 280 karakteres limitet pedig csak a posztok 1%-a éri el.

Forrás: NapiDroid

Szólj hozzá