Hivatalos a HMD T21 táblagép

Éveken keresztül a HMD Global volt a Nokia mobilok kiadásáért felelős gyártó, ám az idén bejelentették, hogy ezentúl saját márkás készülékek forgalmazására fognak koncentrálni. Ezek között nem csak mobilok, de táblagép is lesz, ugyanis nemrég bejelentették a HMD T21 tabletet, amely egy korábbi Nokia készülék újra kiadott változata.

A Nokia T21 táblagép 2022 szeptemberében jelent meg, az új, immáron HMD logóval szerelt változat azonban semmilyen újdonságot nem kínál, ugyanazokat a specifikációkat tudja. Az egyetlen változtatás, hogy Android 12 helyett ez már eleve Android 13 rendszerrel érkezik.

A HMD T21 táblagép 10,4 hüvelykes IPS LCD megjelenítővel lett felszerelve, amelyen 2000 x 1200 képpont sorakozik, a képernyő 5:3 képaránnyal és stylus támogatással rendelkezik. A tablet a belépőszintet erősíti a belsejébe Unisoc T612 lapkakészlet került, amely mellé 4 GB RAM-ot, valamint 128 GB háttértárat szerelnek. A T21-en két 8 megapixeles kamera található, amelyet szükség esetén bevethetünk a fontos pillanatok megörökítésére.

 

A hardveres összetevőket egy 8200 mAh kapacitású akkumulátor látja el energiával, a telepet legfeljebb 18 wattal lehet tölteni. A gyártó két teljes Android verziót, valamint négy évig tartó biztonsági foltozást ígér a készülék mellé.

A HMD T21 táblagép csupán egyetlen árnyalatban, feketében kerül forgalomba, 300 eurós, vagyis nagyjából 115 ezer forintos áron. A gyártó egyébként továbbra is árulja a Nokia T21-et, amelyet a készlet erejéig akciósan csupán 200 euróért, vagyis cirka 77 ezer forintért kínál.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá