Hivatalos a Huawei MediaPad M6 Turbo Edition

Legyenek már végre táblagép hírek is, még akkor is, ha állandóan csak arról olvasni, hogy hanyatlik ez a termékkategória! Ezúttal egy vadonatúj Huawei gépről tudunk nektek beszámolni, ami a jellemzői alapján a felsőkategóriában indulhat hódító útra. A MediaPad M6 Turbo Edition így első blikkre nem csupán tartalmat fogyasztani, de melózni is kiváló lesz.

A kínai vállalat a Weibo oldalán posztolt képeket és különböző technikai jellemzőket az új termékről, így lényegében mindent lehet tudni róla, és persze az árakat is, mondjuk utóbbiak elsősorban a helyi piacra vonatkoznak. A tablet kétféle módon lesz beszerezhető, az egyik verzióban lesz LTE modem, a másikban nem, utóbbi mindössze 377, míg az előbbi 419 dollárnak megfelelő helyi pénzért kapható.

Az előrendelés hamarosan indul a Vmall és a JD online forgalmazókon keresztül. A masinát lehet majd kék és vörös színekben kérni, arról egyelőre nincs szó, hogy lesz-e, és ha igen mikor globális értesítés, de szerintünk egyáltalán nem lehetetlen, hogy fogunk mi még találkozni ezzel a készülékkel, esetleg nem ilyen néven.

A Huawei MediaPad M6 Turbo Edition megjelenítője 8,4 colos, felbontása 2560×1600, a panel IPS LCD. A készülék belsejében lévő lapkakészlet egy igazi bivaly, mégpedig a házon belül fejlesztett Kirin 980, amihez 6 GB RAM, valamint 128 GB háttértár társul. A tablet hátoldalán 13, míg a képernyő felőli oldalon 8 megapixeles kamera található. A táblagép már az első bekapcsolást követően Android 9.0 Pie rendszert futtat, melyet az EMUI 10 felülete tesz még sokoldalúbbá, és szebbé, bár ez utóbbi nyilván egyéni ízlés kérdése. Az akkumulátor kapacitása 6000 mAh, a táblagép belsejében elvileg PC-szintű hűtési rendszer működik, amúgy elérhető számos szoftveres teljesítmény optimalizáló opció is. A MediaPad M6 Turbo Edition nem csupán Dolby Atmos, de Dolby Vision támogatást is kapott, a történelem során elsőként kerül ez a lehetőség tablet belsejébe.

Forrás: GizChina

Szólj hozzá