Hivatalos: Elmarad az idei E3

Ahogy azt már sejteni lehetett, az MWC után az E3 is elmarad, szerencsére azonban a játékok megszállottjainak nem kell teljesen elkeseredniük, hiszen több gyártó is online bemutatóval pótolja majd a kiesést.

Az Entertainment Software Association a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy a koronavírus terjedésének félelme miatt elmarad az idei kiállítás. Egy kissé meglepő, hogy ezt már most bejelentették, ám így bizonyára komoly összegeket spóroltak a rajongóknak, akik még időben letudják mondani a szállást és az utazást.

Eredetileg június 9-én vette volna kezdetét az E3 Los Angelesben, de a készítők nem szerették volna kockáztatni a rajongóik, a partnereik és az alkalmazottaik egészségét sem. A közlemény szerint nagyon nehéz volt meghozni a döntést, ám úgy érezték, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel nem volt más választásuk.

Az expón a Sony nem vett volna részt, ennek ellenére nagyon izgalmasnak ígérkezett, hiszen a Microsoft, a Nintendo, az Ubisoft, a Bathesda és sok másik cég is a résztvevők között lett volna.  Némelyik vállalat már most jelezte, hogy igyekszenek majd kárpótolni a rajongókat, és online bemutatókat tartanak majd.

Forrás: Cnet

Szólj hozzá