Hivatalosan is bejelentették a Nintendo Switch Lite-ot

A Nintendo egyik legjobban fogyó terméke a hibrid kialakítású Switch, amit most követett a régóta pletykált Lite verzió is. A masina mindössze 200 dolláros áron lesz kapható, sárga, szürke, és türkizkék színekben, illetve lesznek exkluzív árnyalatok, ám az eredeti konzolhoz képest alacsonyabb ár jár némi kompromisszummal.

Először is, ez a változat kizárólag handheld, vagyis kézikonzol módban lesz használható, a masinát nem lehet majd dokkolni, és a televíziókészülékre kivetíteni. Az alap Switch modell megjelenítője 6,2 hüvelykes, míg a Lite esetében be kell majd érni 5,5 collal, viszont a felbontás marad HD. Tapasztalataink szerint ez bőven elegendő is, és persze szükséges a mobilitás megőrzése végett.

A Joy-Con kontrollereket nem lehet lecsatlakoztatni, azok részét képezik a készülék házának. Jó hír viszont, hogy minden olyan tartozék, ami az eredeti Switch konzolhoz jó, kompatibilis lesz az újdonsággal is, sőt a Nintendo ígérete szerint az üzemidő is sokkal jobb lesz, habár azt egyelőre nem tisztázták mennyivel.

A Nintendo Switch Life hivatalosan szeptember 20-tól lesz kapható, hogy aztán hozzánk mikor jut el, egy nagyon jó kérdés.

Forrás: GizChina

Szólj hozzá