Hordozható játékkonzolt dobott piacra a GPD

Ezúttal egy játékra kihegyezett gépet mutatunk be nektek, amely nem csak hordozhatóságával, de egyedi irányítást nyújtó megoldásával hívja fel a figyelmet magára.

A GPD XD Plus konzol azoknak lehet érdekes, akik imádják a játékokat, ám nem szeretik azokat mobillal irányítani. Bizony sokunknak hiányoznak a fizikai gombok és joystick, és nem szeretjük a kijelzőt tapicskolni. Szerencsére pont ezt nyújtja a kis játékmasina.

A hordozható konzolba 5 colos kijelző került, és összecsukható kialakítást kapott. Szétnyitás utáni állaptban a képernyő alatt találjuk a irányításért felelős arzenált. A joystickok mellett a hagyományosabb kialakítású nyilakat is megkapjuk, az akciókra pedig külön gombokat találunk. Állítólag több mint 1800 játék támogatja ezt a megoldást.

A komolyabb játékokkal sem lesz gondunk, mivel az MT8176 kifejezetten erős chipnek számít, mellé pedig 4 GB memória és 32 GB háttértár került. Szerencsére a felhasználási időre is odafigyelt a gyártó, mivel egy elég méretes, 6000 mAh-s akkumulátor került bele. Ezen felül ellátták egy sztereó hangszóróval is, ami filmezésnél is jól jön majd.

 

A GPD XD Plus hordozható játékkonzolhoz kupon is van, így a HPGPD199 kódot beírva már 199 dollárért juthattok hozzá. Részletetek és rendelés ezen a linken.

Egy másik érdekes kütyüt is ajánlanánk nektek, ez pedig a Retroflag SUPERPi házikó. Ezt a Raspberry Pi tulajoknak találták ki, akik főleg játékra használják a miniatűr számítógépet. Ezzel a házzal igazi retro köntösbe öltöztethetjük a masinát.

Ha szeretnétek egy ilyen házikót, akkor a RTFL3 kuponkóddal most 20.99 dollárért tudjátok megrendelni ezen a linken.

Forrás: Tomtop

Szólj hozzá