Horror áron érkezett az LG feltekerhető OLED TV-je

Nagyjából két éve lehetett először hallani az LG különleges feltekerhető OLED televíziójáról, amelynek már tavaly meg kellett volna jelennie, de végül csak most került a boltokba, ám az árcédula láttán sokan a szívükhöz kapnak majd.

Amikor 2018-ban megmutatta az LG a Signature OLED TV-t, akkor az egyik legjobb újításnak tűnt, hiszen a feltekerhető panel sok lehetőséget rejt magában. Kezdve azzal, hogy a váz maga egy műremek, amely remekül díszítené szobánkat, és panel is jóval nagyobb biztonságban van feltekert állapotban, hiszen nem kell félnünk attól, hogy a gyerkőc nekidob valamit.

Ekkor még csak sejteni lehetett, hogy ezt bizony csak kevesen engedhetik majd meg maguknak. Néhány dél-koreai áruházban a mai naptól elérhetővé vált a TV, és 100.000.000 KRW-be, azaz nagyjából 27 millió Ft-ba kerül. Itthon a sima 65 colos modellek már 700 ezer Ft-ért kaphatóak, tehát elég vastagon fogott a ceruza.

A TV egyébként jól felszerelt, több fajta üzemmód is elérhető, így ha pl. zenére használnánk az amúgy ígéretes 4.2-es beépített hangrendszert, akkor el is rejthetjük a panelt, hogy ne menjen feleslegesen. A luxustermék igazi mestermunka, és az alap alumíniumváz mellé még az előlap színét is a vevő választhatja meg.

Ezen felül igazi prémium szolgáltatással próbálják vonzóbbá tenni a Signature modellt, hiszen 3 év garanciát vállalnak rá, és a vásárlóhoz az LG saját csapata megy ki beüzemelni TV-t. Ezen felül évente kétszer házhoz mennek majd szakembereik, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a készülék tökéletesen végzi a dolgát.

Forrás: GSMArena

 

Szólj hozzá