Idén is az OLED TV a sláger a prémium szegmensben

Úgy tűnik, hogy a partnerek és a felhasználók köreiben egyaránt nagy népszerűségnek örvend az OLED technológai, emiatt pedig remek félévet tudhat maga mögött az LG.

Az LG Display közzétette az idei első félévre vonatkozó eladási adatokat, és ebből rögtön kiderül, hogy kifejezetten erős időszakot tudhatnak maguk mögött. A tavalyi évben nagyjából 600.000 ezer db OLED kijelző kelt el ebben az időszakban, idén pedig már 1.3 millió panel talált gazdára.

Nem véletlen ez, hiszen bár ennek a technológiának is megvannak a hátrányai, mégis a piac legjobb megoldásáról beszélhetünk, ezt pedig a legnagyobb brandek is belátták. Ebből kifolyólag mostanra 13 gyártó rendel tőlük OLED paneleket, melyet aztán saját termékeikbe építve értékesítenek.

A második félévben további növekedésre számíthatunk, így év végéig nagyjából 2.9 millió kijelző találhat majd gazdára. Az is remek hír, hogy jövőre állítólag elkészül az új kínai gyáruk, amely akár duplájára is növelheti majd a termelést, amely ráadásul további árcsökkenést hozhat magával.

Szerencsére még nagyon sok potenciál maradt a technológiában, és a jövőben számíthatunk majd feltekerhető, hajlítható, átlátszó, vagy éppen ultravékony kijelzők megjelenítésére is.

Forrás: Prohardver

Szólj hozzá