Idén végre tényleg megérkezhet az iPhone SE utódja

Amikor az iPhone-ok szóba jönne, bizonyára rögtön mindenkinek beugrik a magas árcédula, így nem véletlen, hogy sokan várnak egy olcsóbb modellre, hiszen nem mindenkinek van szüksége a csúcsteljesítményre.

Az iPhone SE 2016-os megjelenése hatalmas sikert hozott magával, hiszen árban jóval kedvezőbb volt a többi modellnél, ráadásul egy kifejezetten kompakt mobilt lett. Mivel utóbbira a mai napig hatalmas igény van, így a piac mindenképpen adott rá. Mivel az Apple eladásai kissé visszaestek, így nagyon úgy tűnik, hogy a gyártó enged a közönségnek, és idén végre tényleg érkezik egy “budget” mobil.

Sokáig csak iPhone SE 2-ként emlegették a lehetséges utódot, ám az Apple már tavaly lehűtötte a kedélyeket, és elárulta, hogy nem dolgoznak ilyen projekten. Most azonban több forrás is lehozta, miszerint idén megjelenik majd egy kompakt, és egyben kedvezőbb árú mobil. Ez a típus 4,8 colos AMOLED kijelzőt kapna, és a minimális keretek hozományaként természetesen ez szenzorszigettel érkezne.

Az iPhone XE néven emlegetett modell igazi kis méregzsák lehet, hiszen Face ID-t pletykálnak, ez pedig az Apple A12-es chipjét vetítené előre. A hátlap állítólag az SE-hez hasonlóan alumíniumból lesz (így viszont búcsút inthetünk a vezeték nélküli töltésnek), kamerák terén pedig az iPhone XR-hez hasonló kategóriára számíthatunk.

Természetesen ilyen hardverrel azért nem lehet annyira olcsó, de a nagyobb modellek árától azért jóval kedvezőbbre árra számíthatunk. Állítólag 600 dollártól indul majd az iPhone XE, amely kb. 172 ezer forintnak felel meg, ám itthon szokás szerint bizonyára ennél csak drágábban juthatunk majd hozzá.

Forrás: PC-Tablet

Szólj hozzá