Igazi mindenes lett az LG által kiadott okoskijelző

Úgy látszik, hogy a smart termékekben egyre több cég lát fantáziát, hiszen a Facebook Portal után máris egy újabb gyártó adta ki a hasonló kütyüjét.

Az LG XBOOM AI ThinkQ WK9 egy igazi szórakoztatóközpont lett, melyet a sok extra mellett zenehallgatásra, videózásra és videó alapú kommunikációra is kihegyeztek. Persze mondhatnánk, hogy erre egy tablet is ugyanúgy használható, ám szerencsére az LG termékét felszerelték néhány extrával, és árban sem szálltak el.

Kicsit retrós kinézetet kapott, és külseje minket leginkább a régi rádiókra emlékeztet. Cserébe viszont nem kellett a hellyel spórolni, így nagyon korrekt, 2×20 W-os hangzást kapunk, ami a korai tesztek alapján nagyon jól sikerült. A hangszórók egy 8 colos érintőkijelzőt fognak közre, így maga a termék nem a hordozható kategóriába esik, amit már a tekintélyt parancsoló másfél kilós súlya is sejtet.

Megkapta a ThinkQ rendszert, amit már láthattunk a gyártó felső kategóriás televízióiban, és a Google Asszisztens mellett még A Chromecast technológiákkal is rendelkezik. Így remekül helyt állt személyes asszisztensként, és a megfelelő környezetben gyakorlatilag szinte mindent irányíthatunk vele, legyen az egy mosógép, vagy akár egy légkondi.

A WK9 Androidot futtat, így rengeteg program telepíthető fel rá, mint a YouTube, vagy a különböző streaming szolgáltatások. A WiFi alap, de szerencsére a Bluetooth-ot sem spórolták le, így kapcsolatok terén is jól áll az okostermék.

Az LG legújabb kütyüje már meg is jelent, ám sajnos egyelőre csak az USA-ban elérhető. Hogy Európában is megjelenik-e, az még talány, de szerintünk meg lenne a maga piaca. Ezen sokat lendítene az is, hogy az ára mindössze 300 dollár, ami kb. 85.000 Ft, ennyiért pedig kifejezetten jó vételnek tűnik az LG okoskijelzője.

Forrás: Prohardver

 

Szólj hozzá