Így nézhet ki a 2020-ban érkező iPhone széria

Egy friss koncepció járja be az internetet, amelyen állítólag a jövőre megjelenő iPhone dizájnja látható, és ezek alapján hatalmasat léphet előre a gyártó, és végre szakítana a mostanra kissé unalmassá vált külsővel.

Amely 3 éve még nagyon ütős dizájnnak számított, az mára kissé idejétmúltnak tűnik. Sokan ezzel jellemzik az idén megjelent iPhone XI-es mobilokat, melyeket alig lehet megkülönböztetni a tavaly, és tavaly előtti szériától. Mostanra a többi gyártó nem csak sikeresen vette át a notch-ot, ám sokan már túl is léptek rajta és különböző innovatív megoldásokkal feledtetették. Ilyen például a periszkópos kamera, vagy éppen a Samsung által preferált apró lyuk a kijelzőben, ráadásul többen már a kijelző alá épített megoldást is fejlesztik.

Így tehát jogosnak mondható az Apple felé megfogalmazott kritika, ám úgy tűnik, hogy jövőre végre tényleg megújulnak az iPhone-ok. A most kikerült koncepció szerint teljesen eltűnik a notch, a szenzorok pedig a keret felső részén kapnak majd helyet. Hogy ez technikailag megvalósítható-e, az erősen kérdéses, hiszen hasonlóval eddig még nem igazán találkoztunk, bár az is igaz, hogy az androidos gyártók vékonyabb keretet használnak a mobiljaiknál.

Ha ez tényleg megvalósulna, akkor újfent olyan újítást kapnánk, amit a többi gyártó bizonyára azonnal megpróbálna átvenni, és ez lehetne az új trend. Egy másik érdekes hír is kering egyébként, miszerint az Apple levédetett egy új tervet is, méghozzá hogy a telefonok hátulján található logó világítana. LED fény a segítségével az alma logó egyfajta értesítési LED-ként is szolgálna, és különböző funkciókat állíthatunk be, hogy lássuk ha elmulasztottunk egy hívást, vagy esetleg üzenetünk jött. Érdekes újításnak ígérkezik, és ez minden bizonyára nem is igényel különösebb erőfeszítéseket a gyártó részéről.

Forrás: AndroidAuthority, GSMArena

Szólj hozzá