India betilthatja a kriptovalutákat

Egy friss értesülés szerint India egy olyan törvényjavaslatot készül előterjeszteni, amelynek lényege a kriptovaluták betiltása. Az ország nem állna meg ennyinél, további korlátozásokat is bevezetnének, amelyek értelmében aki efféle fizetőeszközökkel kereskedik, vagy birtokol, annak súlyos bírságokat kellene fizetnie. Azok szerint, akik látták a javaslatot ez lesz az valaha volt legszigorúbb kriptovalutákat érintő törvénymódosítás, büntetni fogják a kriptovaluták birtoklását, kibocsátását, bányászatát, átruházását és a velük való kereskedést is.

Már korábban is lehetett hallani arról, hogy India kemény szankciókat tervez a kriptovaluták ellen, és mivel újra a a hírekben szerepelnek ezek a lehetséges intézkedések, az ország valóban közel állhat egy ilyen törvényjavaslat elfogadásához. Amennyiben a javaslatot beiktatják, India lesz a világ első nagy gazdasága, amely illegálisnak deklarálja a kriptovaluták birtoklását. Ennek már most is vannak egyértelmű jelei. Például idén márciusban a helyi vállalati ügyek minisztériuma felülvizsgálta a 2013-as társasági törvény harmadik mellékletét, amely előírja, hogy a tőzsdén jegyzett, illetve a magáncégek hozzák nyilvánosságra, hogy milyen kriptopénz állományokat birtokolnak, valamint számoljanak be egyéb digitális fizetőeszközökkel kapcsolatos tevékenységeikről is.

Az indiai vezetés egyelőre nem indokolta, hogy miért tiltják be a kriptovalutákat, de a kormánytisztviselők egy része úgy gondolja, hogy ez a rendszer magával vonja a pénzügyi instabilitás kockázatát, lényegében egy Ponzi-rendszerről van szó. Mások is osztják ezt a véleményt. Példának okáért egy ausztráliai hatóság szerint az országukban elkövetett pénzügyi bűncselekmények közel 60 százaléka kapcsolódik valamilyen módon a kripto-fizetőeszközökhöz, de ott van a nigériai kormány is, ami már be is vezetett bizonyos korlátozásokat a kriptovaluta tranzakciókkal foglalkozó kereskedelmi bankok számára. Az indiai kormány koncepcióját a világ többi kormánya is átveheti, ám a honatyáknak muszáj lesz óvatosan állniuk a kérdéshez, hogy ne vesztesként kerüljenek ki a küzdelemből. Minden azon áll vagy bukik, hogy India sikerrel jár-e, ha igen, akkor valószínűleg mások is követni fogják a példájukat.

Az indiaiak jó része még most is úgy véli, hogy lehetőségük lesz a kormány által bevezetett tiltás megkerülésére. A kormány múlt havi fenyegetése ellenére a kriptopénzek kis túlzással szárnyalnak az ázsiai országban. Az elemzések szerint jelenleg nagyjából 8 millió indiai állampolgár rendelkezik valamilyen kriptovalutával nem kevesebb, mint 1,4 milliárd dollár értékben. Pár évvel ezelőtt egyébként volt egy igencsak drákói törvényjavaslat, amit ha bevezetnek, a kriptopénz-korlátozások megszegői akár tíz év börtönt is kaphattak volna.

Forrás: GizChina

Szólj hozzá