Hibás iPad miatt éghetett le a háza, az áldozat perre ment a céggel

Újabb keresetet nyújtottak be az Apple ellen, ezúttal egy magánszemély, aki azt állítja, hogy a háza egy hibás iPad miatt égett le tavaly. Az incidens közel 44 millió forintos kárt okozott a felperes számára, aki a cupertinoi cégtől remél kártérítést.

Balszerencsés történetünk főszereplője a milfordi Michael Macaluso, akinek biztosító cége nagyjából 142 000 dollárt, vagyis közel 44 millió forintot fizetett azért, hogy a tűz okozta károkat rendezze. A károsult a De Luca Levine ügyvédi irodát bízta meg azzal, hogy beperelje az Apple-t. A vádak szerint a tüzet egy hibásan működő iPad elektronikája, egészen pontosan annak akkumulátora okozta. A panasz szerint Macaluso nem módosította készülékét, amelyet rendeltetésszerűen használt, így a céget hibás tablet értékesítésével vádolja.

Az ügyet most márciusban tárták a a Pennsylvania állambeli Philadelphia megyei bíróság elé, ám azóta már egy szövetségi bíróság foglalkozik a keresettel. Az új hír egyidőben érkezik egy másik Apple ügy hírével, amelyben a gyártó egy iPhone töltő okozta állítólagos égési sérüléssel kapcsolatban nyomoz. Egy másik szintén folyamatban lévő per szerint egy férfi 2017-ben ugyanúgy egy hibás iPad akkumulátor által okozott tűzben vesztette az életét.

Hasonló események valóban történtek a múltban, de azért szerencsére az ilyen balesetek eléggé ritkának számítanak. Mindenkinek azt tudjuk javasolni, ha el akarja kerülni a tragédiát, hogy hanyagolja a harmadik féltől származó, nem tisztázott eredetű kiegészítőket, adaptereket, kábeleket és semmiképp se piszkáljon bele a készülék belsejében lévő elektronikába. A jelenleg használatban lévő lítium-ion akkumulátorok ugyanis eredendően ingatagnak számítanak. Épp ezért, illetve egyéb okok miatt szeretnének a jövőben grafén alapú telepeket szerelni a telefonok és táblagépek belsejébe.

A grafén sokkal erősebb és rugalmasabb, ráadásul a hőelvezetésben is jobban szerepel. Nagyjából két éves szóbeszédek szerint a Samsung még az idén piacra szándékszik dobni egy olyan mobilt, amelynek belsejében már grafén alapú akkumulátor szolgáltatja a működéshez szükséges energiát. Mondjuk azóta se hallottunk erről a bizonyos telefonról, így könnyen lehet, hogy még annak debütálása előtt alternatív megoldásokkal fogunk találkozni. A Xiaomi példának okáért szilícium-oxigén anód akkumulátorral láthatja el a hamarosan debütáló Xiaomi Mi 11 Ultra-t. Az ilyen telepek állítólag annak ellenére, hogy kisebbek, sokkal nagyobb kapacitással rendelkeznek, mint a grafitcellák, ráadásul gyorsabban is töltődnek.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá