Sebességteszt: iPhone 8 Plus a Galaxy Note 8 ellen

Egymásnak eresztették a jelenleg elérhető két legfelkapottabb csúcstelefont, hogy megnézzék melyik a gyorsabb.

Valószínűleg nem ez a teszt fogja eldönteni, hogy ki mit vásárol, ennek ellenére mindig érdekes, ha egymásnak eresztenek két ilyen fenevadat. Mindkettő az abszolút csúcsot jelenti a jelenlegi kínálatban, hiszen a Note 8 a most elérhető egyik legjobb Androidos készülék, míg az iPhone 8 Plus az Apple zászlóshajója, ameddig az iPhone X elérhetővé nem válik (sebességben megegyező lesz az iPhone 8 Plus készülékkel).

A teszt lényege, hogy 16 alkalmazást indít el a tesztelő, és mikor megnyílt az adott app, rögtön bezárja, és indítja a következő. Az iPhone 8 Plus 1:27-es köridőt fut, míg a Note 8 1:30-at, azaz 3 másodperccel lemarad. Ezután újra megnyitja ugyanazokat a programokat, és ekkor már élre tör a Samsung, és kijön a dupla annyi memória előnye a multitasking során. A második kör végére a Note nem csak ledolgozza a hátrányt, de 6 másodperccel meg is előzi az iPhone-t. A Note így 2:02 alatt végez, még az almás készülék 2:08 alatt.

Ebből persze számottevő dolgot nem érdemes levonni, mind a két telefon maximálisan kielégíti a rajongók igényeit. A tesztből is látszik, hogy hiába a két különböző operációs rendszer, és az évente bejelentett szupergyors hardverek, ennek ellenére a csúcskészülékek hasonló élményt nyújtanak a felhasználóknak.

Forrás: Youtube

 

Szólj hozzá