IPhone Ultra modell bevezetését fontolgatja az Apple

A Bloomberg újságírója Mark Gurman úgy tudja, hogy az Apple vezetősége komolyan fontolgatja egy iPhone ultramodell bevezetését. A készülék nem más variánsok helyett, hanem azok mellé érkezne, erősebb lenne, mint a Pro vagy a Pro Max modell és ennek megfelelően többe is kerülne.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója nemrégiben a befektetőkkel egyeztetett, ahol arról kérdezték, hogy fenntartható-e az iPhone-ok emelkedő átlagára. Az almás cég vezetője azt mondta, hogy a vásárlóközönség hajlandó többet költeni, amennyiben a legjobbat kapják abban a kategóriában, amelyet megengedhetnek maguknak.

Tim Cook állítólag úgy véli, hogy az iPhone szerves részét képezi az emberek életének, akik fizetésre, banki adatok tárolására, intelligens otthoni eszközök vezérlésére, sőt, az egészségi állapotuk megfigyelésére és “kezelésére” is használják a népszerű okostelefont.

Az Apple döntéshozói állítólag rendkívül nyitottak arra, hogy a normál, a Plus, a Pro és a Pro Max  kiadások mellett egy ötödik iPhone modellt, az Ultra variánst is hozzácsapják az egyik következő szériához. Az okostelefon piacra dobására már akár jövőre is sor kerülhet.

Az Apple egyébként már most is használja az Ultra jelölést a legerősebb M1 processzora és az Apple Watch esetében. Ez kicsit megmozgatja a fantáziánkat azt illetően, hogy milyen lapkakészlet kerülhet ebbe a bizonyos Ultra modellbe? Talán valamilyen M-szériás chipset? Az elég vadállat lenne.

El is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, amely valószínűleg a legtöbb olvasót foglalkoztatja. Milyen extra funkciókat tudna kínálni egy iPhone Ultra, érvényesítve felsőbbségét a többi modellhez viszonyítva. Gurman abban biztos, hogy az még véletlenül sem egy hajlítható képernyős iPhone lesz, mivel a flexibilis panelek technológiáját az Apple állítólag nagyobb eszközök, laptopok és iPadek esetében szeretné alkalmazni, legalábbis velük kezdene.

Az iPhone Ultra talán még nagyobb megjelenítőt kaphat, mint a Pro Max, jobb kamerákkal és talán egy még gyorsabb – ha nem is M-szériába tartozó -processzorral debütálhat. Az Apple-témájú szóbeszédek benne egyre sűrűbben hallani periszkópos zoomkameráról is, de arra nem kell 2024-ig várni, az már állítólag az iPhone 15 családdal együtt is meg fog érkezni.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá