Ismét tesztkörön járt az Asus ROG Phone 5

Tetszik vagy sem, a gamer mobilok továbbra is részét képezik a legtöbb gyártó termékpalettájának, a kategória tartósnak bizonyult, és idén is több manufaktúra fog jelentkezni ilyen készülékkel. Természetesen a legtöbben az Asus ROG Phone-ok következő generációját várják, amelyen a tajvani gyártó gőzerővel dolgozik. A fejlesztési folyamat része a prototípusok tesztelése és most valaki az egyik Asus ROG Phone 5 mobilon lefuttatta a Geekbench nevű benchmark programot, az eredmények pedig szokás szerint szinte azonnal nyilvánossá is váltak.

A Geekbench adatbázisában feltűnt okostelefon az I005DA modellszámot viseli, és bennfentesek úgy tartják, az Asus ROG Phone 5-ről van szó. Ugyanezzel a kódnévvel decemberben már teszteltek egy készüléket, abban 8 GB RAM dolgozott, ami pedig a mostani példányt illeti, összesen 16 GB operatív memóriáról beszélhetünk. A benchmark alkalmazás elsősorban a processzor teljesítményét vizsgálja, a telefon az egymagos mérések során 1131, a több magos mérések során pedig 3729 pontot szerzett, így nem meglepő módon jobban teljesített, mint a decemberben próbára tett, 8 GB RAM-mal felszerelt korábbi prototípus.

Akárcsak a közelmúltban színre lépett variáns, ez a telefon is Android 11 operációs rendszert futtatott, belsejében a számításokat pedig ugyanúgy Snapdragon 888 lapkakészlet végezte. A Geekbench-nek sajnos az a nagy hátránya, hogy a processzorral illetve annak teljesítményével kapcsolatos információkon kívül semmilyen más specifikációt nem fed fel, de szerencsére vannak más forrásaink is. A TENAA, vagyis a kínai telekommunikációs hivatal tanúsítványi adatbázisa szerint az okostelefon 6,78 colos AMOLED képernyővel debütálhat, támogatni fogja az 5G hálózatokat, alkatrészeit pedig egy 6000 mAh kapacitású, duál cellás akkumulátor látja el a működéshez elengedhetetlen energiával.

Egy másik kínai autoritás, a 3C pedig azt erősítette meg, hogy a játékosoknak szánt okostelefon támogatni fogja a 65 wattos gyorstöltést. Egy a mobilról készült és az internetre kiszivárgott videó tanúsága szerint a készülék hátoldalán összesen három képrögzítő egység foglalhat helyet, egy másodlagos megjelenítő társaságában. A felvétel alapján ez a picinyke képernyő értesítési célzatot szolgál.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a ROG Phone 5 mikor jelenik meg, de a múlt hónapban közzétettek egy kedvcsináló plakátot, amelynek tartalma erőteljesen arra utal, hogy a bemutató valamikor március végén, legkésőbb április közepén lebonyolításra kerülhet.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá