Jelentősen továbbfejlesztett grafikus gyorsítóval jön a Snapdragon 898

A Qualcomm Snapdragon 898 fogja meghatározni a prémium kategóriát a következő évben, legalábbis Android berkekben mindenképpen. Sok mindent lehetett már hallani a chipről, de egyelőre kevés konkrétum került napvilágra, nem is csoda, hiszen a lapkát majd decemberben leplezik le. Most viszont a Lenovo egyik vezető munkatársa árult el néhány részletet a chipről, ami állítása szerint már elnyerte végleges formáját.

Chen Jin, a Lenovo telefonos üzletágának kínai vezérigazgatója nemrégiben elárulta, hogy a lapka már teljesen kész van, és a chip grafikus gyorsítója jelentős frissítésen esett át. A felhasználók komoly grafikus teljesítményre számíthatnak, ha hihetünk az úriembernek, és miért is ne tennénk így? A Lenovo munkatársa azt is elárulta, hogy következő gamer telefonjuk, a Legion 3 Pro belsejében már ez a chipset végzi majd a számításokat, és a telefon továbbra is a legjobb létező tuningolási opciókat fogja kínálni a felhasználók számára.

Ez a mobil állítása szerint még idén megjelenhet, és mivel az év utolsó negyedében mutatják be hivatalosan a Qualcomm Snapdragon 898-at, a készülék év végi debütálását semmi sem akadályozza. A Lenovo amúgy már többször is használta a prémium kategóriás Snapdragon chipeket a telefonjaiban, nem csak gamer mobilok esetében, így semmi fura nincs abban, hogy az elsők között lesznek, akik dologra fogják az új lapkát.

Ami a Qualcomm Snapdragon 898 chipet illeti, röviden összegezzük, hogy eddig mit tudni a csúcskategóriás konstrukcióról. A CPU három klaszteres kialakítást kaphat, a legerősebb vezérmag Cortex-X2 lesz, a többi nagy teljesítményű mag Cortex-A710 architektúrára épül majd, az energiatakarékos magokat pedig Cortex-A510 licensz alapján fogják gyártani. Összességében az ARM v9 teljes egészében 64 bites kialakítását fogják alkalmazni. Az ARM szerint 16 százalékos teljesítménynövekedést mutat a Cortex-X2 a korábbi X1-hez viszonyítva, ezt a Qualcomm optimalizálása valószínűleg képes lesz tovább fokozni. A bennfentesek szerint a végleges lapka képes lesz akár egymillió pontot is gurítani az AnTuTu tesztjében, és bár a benchmark programok eredményei nem jelentenek kőbe vésett igazságokat, ilyen magas pontszámot eddig egyetlen telefonos chipset sem produkált.

A Lenovo mobilja tehát az elsők között küldheti harcba az új chipet, de nem ők lesznek a legelsők. Régebben mindig a Samsung csaphatott le elsőként az új Qualcomm Snapdragon prémium chipekre, most azonban a Xiaomi teheti rá a kezét először az újdonságra. Az első Qualcomm Snapdragon 898 mobil minden bizonnyal a Mi 12 lesz, pontosabban a Xiaomi 12, mert a Mi tagot a jövőben nem fogják alkalmazni a kínai gyártónál.

Forrás: GizChina

Szólj hozzá