Jövőre több gyártó is OLED TV-vel rukkol majd elő

Továbbra is töretlen az OLED TV-k népszerűsége a piacon, és mivel a kereslet folyamatosan növekszik irántuk, így egyre több gyártó áll be a sorba, amiből a felhasználók profitálhatnak majd.

Arról már mi is irtunk, hogy a hagyományos LCD panelek iránti kereslet folyamatosan csökken, és a gyártók elkezdtek kihátrálni a piacról. Ezzel ellenben az OLED technológia minden eddiginél keresettebb, aminek leginkább az LG örülhet, hiszen minden gyártó tőlük veszi jelenleg a paneleket.

Most az egyik legnagyobb kínai brand, a Xiaomi is bejelentette, hogy jövő év elején OLED televíziót adnak ki, ráadásul koreai hírforrások szerint egy másik óriás, a Huawei is erre készül. Korábban már a Vizio is jelezte ezen szándékát. Így az LG jelenlegi 15 vásárlója mellé több cég is csatlakozik majd.

A kakukktojás természetesen a Samsung, amely semmiképp nem szeretne az LG-től panelt vásárolni, és inkább kifejlesztették a saját QD-OLED technológiájukat. Nagyon kíváncsian várjuk mit sikerült a mérnökeiknek alkotniuk, hiszen nagyon erős verseny várható a piacon, mivel nem csak az LG-vel kell majd megküzdeniük, mert a JOLED nyomtatott paneljei is hamarosan forgalomba kerülhetnek.

Nem véletlen, hogy sokan már az LCD panelek végét vizionálják. Az IHS Market szerint 2022-re már egyik cég sem fog invesztálni ebbe a technológiába, és aki tud, az OLED panelt gyárt majd, aki pedig nem, az szimplán más gyártótól veszi majd meg azt. A piacon továbbra is jelenleg lesznek majd az olcsóbb LCD modellek, ám ezen a téren további fejlődés nem várható majd.

Forrás: FlatPanelsHD

Szólj hozzá