Mobil hírek
Mobil
A minap debütált a kínai piacon a OnePlus Ace 2, amely árazását és hardveres felszereltségét tekintve valamelyes megidézi a gyártó egykori, zászlóshajó-gyilkos készülékekkel hódító aranykorát. A szóban forgó okostelefon Qualcomm …
Mobil
Továbbra sem lehet olyat kijelenteni, hogy egy adott termékről egyértelmű ítéletet mondhat egy szintetikus tesztprogram, ugyanakkor az ilyen appok által szerzett pontok és eredmények valahol mégiscsak képesek tükrözni azt …
Mobil
A HMD Global által menedzselt Nokia márka már nagyon régen nem dobott piacra igazán belevaló, felsőkategóriás készüléket, a cég leginkább középkategóriás, illetve belépőszintű okostelefonokkal igyekszik a vásárlóközönség kedvére tenni. …
Mobil
Zack Nelson kegyetlen strapatesztjeit vélhetően nem kell már senkinek sem bemutatni, aki kicsit is foglalkozik az okostelefonok vagy úgy általában a kütyük világával. Az egykori műszerész videokamerára meg öngyújtóra …
Mobil
A Bloomberg újságírója Mark Gurman úgy tudja, hogy az Apple vezetősége komolyan fontolgatja egy iPhone ultramodell bevezetését. A készülék nem más variánsok helyett, hanem azok mellé érkezne, erősebb lenne, …
Mobil
A soron következő Oppo zászlóshajó a Find X6 lesz, amely ha minden igaz, háromféle kiadásban fog megjelenni. Az alapmodell mellett lesz egy Pro variáns is, amely egyebek mellett a hátoldalát …
Mobil
Már tavaly év vége óta a hírekben szerepel a Poco X5 széria, ami egy alapmodellből és a Pro kiadásból áll. Az alapmodellt egy indiai sportoló kezében is lencsevégre kapták, de arról …
Mobil
A OnePlus legutóbbi nagy dobása a 11-es számú zászlóshajó leleplezése volt, a prémium okostelefon februárban a globális piacokra is meg fog érkezni. A cég azonban gondol a szerényebb igényű …
Mobil
Pár nappal ezelőtt egy renderelt kép kezdett keringeni az interneten egy olyan okostelefonról, amin a Coca-Cola logója volt látható. Ennyi alapján ez egy nagy kamu is lehetett volna, habár …
Mobil
Habár az Apple még csak most kezdte el teríteni az iOS 16.3 frissítését, kiszivárgott az iOS 17 néhány jellemzője, illetve egy-két érdekesség a következő almás mobil operációs rendszerrel kapcsolatban. …
Mobil
Ahogy a múlt héten meg lett ígérve, a mai napon az Apple kiadta az iOS 16.3 kiadását. Az új frissítésben számos hibajavítás, illetve néhány újítás is megtalálható, az alábbiakban …
Mobil
Jövő héten érkezik a következő frissítés az Apple okostelefonjaira, vagyis végre befut az iOS 16.3. Az új rendszer számos hibajavítást foglal majd magában, amelyek több eddig tapasztalt kellemetlenséget is …
Mobil
A hamarosan bemutatásra kerülő OnePlus Ace 2 megkapta a forgalmazáshoz szükséges tanúsítványokat a kínai piacra vonatkozóan – legalábbis ezt állítja egy friss jelentés. Az Ace 2 a tavaly áprilisban …
Mobil
Bennfentesek beszámolója alapján az Apple megkezdte az iPhone 15 próbagyártását Kínában, illetve jelenleg is azon dolgoznak, miként tudnák felgyorsítani Indiában a gyártás ütemezését. Az almás gyártó ilyenkor egy NPI, …