Képeken a hamarosan bemutatkozó Apple Powerbeats 4

Februárban már kiszivárgott az Apple félig-meddig vezetéknélküli felülhallgatójának tervrajza, és nem kellett sokáig várni az első valódi képekre sem.

Amikor még 2014-ben az Apple mintegy 3 milliárd dollárért felvásárolta a Beats brandet, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a gyártó szeretné komolyabban is megveti a lábát az audiopiacon, és bár nem volt minden termékük sikeres, a Powerbeats széria elég nagy népszerűségnek örvend.

Bár még hivatalosan nem jelentették be a fülhallgatót, ám a mai napon végre befutottak az első sajtóképek az Apple Powerbeats 4-ről. A képek alapján nagyon hasonlít majd az elődeire, ám még ennél is jobban hasonlít a tavaly bemutatott Powerbeats Próra.

Azzal ellentétben nem teljesen vezetéknélkül működik, hiszen a két fülbe helyezhető részt egy rövid kábel köti össze. A képek alapján a jobb oldali részen található majd a hangerőgomb, még a baloldali házban helyezkedik el majd a bekapcsoló/hangvezérlés gomb.

A hírek szerint az újdonság már az Apple H1 chipjére épül, amely 15 órás akkuidővel kecsegtet, és a gyorstöltésnek hála akár 5 perc töltés is elegendő lesz egy egész órányi zenehallgatáshoz. A hangzásról egyelőre még nem esett szó, de bizonyára nem fogunk csalódni benne. A fehér, fekete és piros színekben érkező Powerbeats áráról egyelőre még nincs hír, ám tippre körülbelül 200 dollár környékén juthatunk majd hozzá.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá