Képen a Samsung Galaxy Tab S7 Lite 5G

Végre befutott az első kép a Samsung hamarosan érkező tabletjéről, amely hatalmas kijelzővel és 5G támogatással érkezik majd, és Lite változat révén remélhetőleg nem túl vaskos árcédulával kerül majd a boltokba. 

A tabletpiac mára kifejezetten összement, hiszen rengeteg gyártó szállt ki belőle belőle az elmúlt évek során. Ennek az okáról naphosszat lehetne diskurálni, ám a lényeg, hogy még mindig akad olyan cég, aki időről időre remek táblagépeket dob piacra. Az egyik ilyen a Samsung, aki minden évben kiadja a saját termékeit, és ráadásul igyekszik minden árkategóriát lefedni.

A Galaxy Tab S7 és S7+ még tavaly augusztusban mutatkoztak be, és ekkor sokan hiányoltak egy olcsóbb változatot, amely szokás szerint egy kicsit késve érkezik, és a hírek szerint csak júniusban mutatják majd be. Most azonban felkerült róla egy kép róla, amelyen bizony nagyon jól mutat a Galaxy Tab S7 Lite. Jól megfigyelhetőek a vékony kávák, ráadásul az S Pen támogatás is megerősítést nyer.

A belsejébe a Snapdragon 750G teljesít majd, amely mellé 4GB memória kerül. Egyértelműen multimédiára hegyezik ki a táblagép tudását, hiszen hatalmas, mint 12,4 colos kijelzőt kapunk, amely a nagytesókkal ellentétben IPS technológiára épül majd. Egyelőre még nem tudni, hogy csak 5G-s verzióta kapunk, vagy pedig lesz sima WiFi-s változat is belőle de mi az utóbbira tippelnénk. Mindenesetre kifejezetten ígéretesnek tűnik a Galaxy Tab S7 Lite, hiszen ekkora kijelzőn élmény lesz dolgozni, netezni és filmezni egyaránt.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá