Kevesebb Samsung Galaxy Note 20 modellt gyártanak, mert nem fogy jól

Sokak szerint nem igazán volt értelme piacra dobni a Samsung Galaxy Note 20 készüléket, legalábbis az Ultra variáns mellett egyáltalán nem tűnik jó ajánlatának a mobil. A rossz nyelvek túlárazott műanyag gagyinak tartják a telefont, és bár ez messze áll a valóságtól, úgy látszik mégsem sikerült meghódítania a vásárlók szívet. Emiatt pedig állítólag a gyártását is visszavette a Samsung mégpedig szignifikáns módon.

A The Elec nevű koreai médiaorgánum értesülései szerint a Samsung csökkentette a termelési kitűzéseket, már ami a Samsung Galaxy Note 20 Ultra 5G és alapváltozatát illeti, mégpedig nem is kevéssel, az eddigi havi 800 ezer darab készüléket 600 ezerre vitték le. A koreai tech gigász ezzel a döntéssel állítólag okozott pár kellemetlen percet az alkatrész beszállítóknak, akik vélhetően nem számítottak erre a lépésre.

A csökkentés elsősorban a Samsung Galaxy Note 20 modelleket érinti, állítják iparági források, holott úgy hírlik minden két eladott Galaxy Note 20 Ultra modellre jut egy az alapmodellből is. Mi a baj a Galaxy note 20-szal? A mobil csak sima 60 Hz-es kijelzőt, üveghatású műanyag hátlapot kapott, és a az sem menti meg igazán, hogy ott van az S Pen, a telefon ár-érték aránya mondhatni csapnivaló. Mondjuk a legtöbb forgalmazó már igyekszik valamivel nyomottabb áron kínálni a készüléket, átlagosan 200 dolláros kedvezményt szoktak rádobni a külföldi forgalmazók, ez amúgy érvényes a Galaxy S20 széria tagjaira is. de ez még mindig nem lehet elég, máskülönben nem csökkentenének a gyártási kitűzéseken.

Az egészben az az érdekes, hogy a Samsung nemrégiben arról számolt be, hogy az előző negyedév alatt 50 százalékos profitnövekedést könyvelhettek el a telefonos eladásokban, ráadásul a Galaxy S20 és Note 20 mobilok lagymatag eladásai ellenére. Ez azt jelentheti, hogy az eladott mobilok nagy részét a középkategóriás Galaxy A szériás készülékek teszik ki, és ez máris megmagyarázza, hogy miért is fordít akkora figyelmet ezen készülékek fejlesztésére a gyártó. Szóval úgy tűnik, a Galaxy Note 20 nem jött be a népeknek, mondjuk eleve mintha csak arra készült volna, hogy a Samsung a vásárlókat a drágább modell felé terelje. Mindenesetre ez az állítólagos kudarc nem gátolja meg a Samsungot abban, hogy variáljon a prémium mobilokkal. A legújabb szóbeszédek szerint jövőre például egy sokkal olcsóbb hajlítható mobillal készülhetnek, de erről egyelőre keveset tudni, és az sincs megerősítve hivatalos oldalról, mint ahogyan a cikkben szereplő értesülések egyike sem.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá