Kicsomagolták és lefotózták a Google Pixel Watch-ot

Hogy milyen módon, nem tudni, de valakinek sikerült szereznie egy Google Pixel Watch okosórát, amelyet több szögből is lefotózott. A Reddit-felhasználó, aki publikálta a készülékről készített képeket, nem kapcsolta be az órát, így a felhasználói felületet nem, kizárólag a dizájnt tudjuk megcsodálni fotóinak köszönhetően.

Az okosórát már láttuk az idei Google fejlesztői konferencián, számtalan kiszivárgott képen, de most nagyon úgy tűnik, hogy valaki szerzett magának egy példányt a Pixel Watch-ból és a bemutató előtt -amelyre holnapután sor kerül -, kicsomagolta azt és több szögből le is fényképezte.

A képeket aztán a Reddit-en tette közkinccsé.

A fotókat készítő felhasználó szerint az okosóra vékonyabb, mint eddig sejtette, illetve hozzátette azt is, hogy neki nem sikerült bekapcsolnia az eszközt. Nehezen hihető, de most ezen lendüljünk túl.

A Google Pixel Watch-ot egy hengeres kartondarab köré tekerik a csomagolásban, ami egy mágnesesnek látszó töltő korongon ül.

A dobozban van még egy töltőkábel és egy használati útmutató is.

Ami igazán érdekessé teszi ezt az unboxingot – amit videó formájában valószínűleg mindenki jobban értékelt volna -, hogy részét képezi két közelről készített kép is.

Ezeken jól látni, hogy a megjelenítő körüli keret mennyire vastag.

A képek túl sok mindent nem árulnak el a Google Pixel Watch kapcsán, mondjuk erre nagyon nincs is szükség, mert a hardveres jellemzőket már rég lebuktatták a bennfentesek.

Az sem titok már, hogy a Wi-Fi-s változat 349,99 dolláros áron lesz majd kapható, legalábbis az USA-ban, másutt akár egy vastagabb árazást is csatolhatnak a Google okosórája mellé.

Forrás: AndroidAuthority

Szólj hozzá