Kiderült a Nubia Red Magic 7 néhány fontosabb jellemzője

Eddig még nem lehetett róla hallani, de a színfalak mögött nagyon is készül a Nubia következő gamer okostelefonja. A készülék a Red Magic 7 nevet fogja kapni a keresztségben, és most néhány jellemzőjét a kínai telekommunikációs iroda, vagyis a TENAA is megerősítette. Az itt látható specifikációk alapján hatalmas előrelépésekre nem érdemes számítani a jelenlegi generációhoz viszonyítva.

Persze processzoros teljesítmény tekintetében komoly ugrás lesz a borítás alá kerülő Snapdragon 8 Gen 1 lapkakészlet, ám az NX679J modellszámmal ellátott okostelefon más téren nem hoz forradalmi újításokat. Az új készülék megjelenítője 6,8 hüvelykes lesz, felbontása pedig 1080p, a gyártás során pedig OLED panelt fognak alkalmazni. A telekommunikációs hivatal listázása alapján még az is kiderül, hogy akár 16 GB RAM és 512 GB háttértár mellett is élvezhetjük az új csúcskategóriás lapkakészlet teljesítményét, viszont nem lesz memóriakártyás bővítés, így azzal a tárhely kapacitással kell együtt élni, amelyet vásárlás során kiválasztunk.

A készülék hátoldalán összesen három képrögzítő egység foglal helyet, amelyek közül az elsődleges modul felbontása 64 megapixel lesz. A másik két érzékelő nincs részletezve a TENAA adatbázisában, de az igen, hogy az előlapi kamera 8 megapixeles fotókat lő majd. A Red Magic 7 az itt található leírás szerint 2190 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezik, ami eléggé karcsú, így valószínűleg ez a mostanában bevezetett duál cellás konstrukció egyik fele lehet, vagyis a végleges kapacitás körülbelül 4400 mAh körül alakulhat. Az okostelefon energia ellátásáért felelős telep valószínűleg támogatni fogja a gyorstöltést is, de hogy pontosan milyen sebesség mellett, az nem derül ki a kínai iroda listázásából.

Azt sem tudni egyelőre, hogy a Red Magic 7 mikor és milyen áron debütálhat, de ha tesztpéldányokat biztosítottak a tanúsítványokat végző irodák számára, akkor valószínűleg nem kell már olyan sokat várni a készülék leleplezésére sem.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá