Kiderült a Xiaomi Mi 11 Pro néhány fontos jellemzője

A közelmúltban napvilágra került értesülések alapján a kínai Xiaomi lehet a legelső olyan gyártó, amely felhasználhatja a Snapdragon 875 lapkakészletet, ami egy meghatározó chipset lesz 2021-ben az Androidos csúcskategóriában. Egy szivárogtató nem csak azt tudja, hogy ez a lapka teljesít majd szolgálatot a Mi 11 és a Mi 11 Pro burkolata alatt, de a Pro modell kapcsán egyéb információkra is sikerült szert tennie.

A bennfentes illető úgy tudja, hogy a Xiaomi Mi 11 Pro megjelenítője QHD+ felbontással büszkélkedhet majd, miközben a képfrissítési rátája 120 Hz lesz. Amennyiben tényleg így alakul, ez a kijelző panel komoly előrelépést fog jelenteni a Mi 11 Pro előlapján használthoz viszonyítva, hiszen a jelenlegi csúcstelefonnak “mindössze” Full HD+ és 90 Hz-es képernyője van. A szivárogtató értesülései szerint az előlapi kamera továbbra is a képernyő bal felső sarkában foglalhat helyet, és bár a peremeken lesz némi hajlítás, a kijelző kapcsán nem érdemes semmi rendkívülire számítani ilyen téren. Állítólag a kamerák sem hoznak majd forradalmi újítást, némi kötelező frissítésen kívül mást nem fog eszközölni a Xiaomi.

Mivel még a telefon belsejében szolgálatot teljesítő Qualcomm chipset bemutatójára is várni kell még majdnem egy hónapot, eléggé korai lenne értekezni a készülék további jellemzőiről. Mindenesetre senki nem lenne meglepve, ha a Mi 11 Pro támogatná a 120 wattos gyorstöltést. Egyébként a Xiaomi nemrégiben leplezett le egy 80 wattos vezeték nélküli töltőt, amely egy 4000 mAh kapacitású akkumulátort képest teljesen lemerült állapotból 100 százalékra juttatni, mindössze 19 perc lefolyása alatt. Így aztán az sem volna egy hihetetlen fordulat, ha ez a vezeték nélküli töltési technológia felhasználásra kerülne a 2021 februárjában, esetleg márciusában debütáló Xiaomi zászlóshajók valamelyikében, gondolva itt elsősorban a Pro modellre. A végére hagyjuk a szokásos mantrát: ezeket a híreszteléseket még nem erősítették meg sem hivatalos, sem más forrásból, így érdemes fenntartásokkal kezelni őket.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá