Kiderült, hogy mely mobilokból adták el a legtöbbet 2019-ben

Ezek a listák rendszerint több meglepetést is tartogatnak számunkra, és ezúttal sincs ez másképp. Mindössze három gyártó tudott bekerülni a top 10-be, az Apple pedig szabályszerűen letarolta a mezőnyt.

A Counterpoint Research adatai szerint az iPhone XR volt a legkelendőbb 2019-ben, és a globális eladások 3%-át tette ki a mobil. Nem véletlen tehát, hogy az Apple hamarosan kiadja az iPhone 9-et, hiszen ez az eredmény is azt támasztja alá, hogy nagyon komoly igény mutatkozik egy olcsóbb iPhone-ra.

A második helyen is Apple termék található, méghozzá az iPhone 11, amelynek 2,1%-os eredmény hihetetlenül jónak számít, tekintve hogy csak szeptember végén adták ki. A lista több, mint felét a cupertinói cég adja, hiszen az iPhone 8, az iPhone X11 Pro Max, az iPhone 7 és az iPhone XS Max is nagyon népszerű volt a vásárlók köreiben.

A Samsung sem panaszkodhat, hiszen 3 mobiljuk is bekerült a legnépszerűbbek közé, ám ezek közel sem csúcskészülékek. A legjobban a középkategóriás Galaxy A50 teljesített 1,8%-kal, amelyet szorosan követ az alsókategóriás Galaxy A10, ám a Galaxy A20 sem panaszkodhat a maga 1,1%-os részesedésével.

A két nagyhalon kívül az Oppo egyik olcsó mobilja, az Oppo A5 fért még be a legjobb 10-be, amely az Ázsiai piacon ért el rendkívüli sikereket. Meglepő lehet a Huawei hiánya, ám azért azt érdemes észtben tartani, hogy a fenti tízes lista mindössze az eladott mobilok 15%-át teszi ki.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá