Kiderült, mi lesz a neve az Apple hajlítható mobiljának

Már évek óta hallani arról, hogy az Apple is szeretne beszállni a hajlítható okostelefonok piacára, és az első készüléket eddig mindenki iPhone Fold néven emlegette. A legújabb infók alapján más elnevezéssel érkezik a készülék, amelynek, mondanunk sem kell, brutális árazása lesz.

A legújabb értesülések szerint az Apple hajlítható okostelefonja iPhone Ultra néven lép majd a küzdőtérre. A flexibilis kijelzővel szerelt készülék egy új termékcsalád része lesz, vele egyetemben érkezik majd az AirPods Ultra, amely a pletykák szerint az első kamerákkal felszerelt almás fülhallgató lesz, valamint a MacBook Ultra, amely a vállalat történetének első OLED érintőkijelzős laptopja lesz.

Ahogyan a név is sugallja, mindhárom újdonság a saját termékvonalának abszolút csúcsát és legdrágább opcióját képviseli majd. Ami az árazást illeti, az iPhone Ultra alapmodellje a hírek szerint 10 ezer jüan felett startolhat, ami a jelenlegi árfolyamon nagyjából 480 ezer forintot jelent, míg a legnagyobb tárhellyel felvértezett változatért 20 ezer jüannál is többet, vagyis nagyjából 950 ezer forintot is elkérhetnek.

Ezek ázsiai, kínai árak, szóval ennél csak vastagabb lehet az európai, a magyar árazásról nem is beszélve. Természetesen ezeket az információkat egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen hivatalos megerősítés még nem érkezett. Viszont ha ezek a pletykák igaznak bizonyulnak, az Apple az Ultra termékcsaláddal egy teljesen új, brutál prémium kategóriát hoz létre kínálatán belül.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá