Kiderült mikortól lesz kapható a Galaxy S9 és S9 Plus!

Mint tudjuk, közel a bejelentése az egyik legjobban várt Samsung készülékeknek, és a rengeteg információ mellett most a megjelenés időpontját is megtudhatjuk.

Azt eddig is tudtuk, hogy február végén mutatják meg nekünk a Galaxy S9 és S9 Plus mobilokat, ám eddig csak tippelhettük, hogy mikor jelennek majd meg. Evan Blass azonban máris kiszivárogtatta az infót, és az ő értesülései nagyjából mindig bejönnek.

Ez alapján február 26. a hivatalos bemutató, mivel ekkor indul az MWC, és senkit sem fog meglepni, hogy a Samsung már az első nap megpróbálja ellopni a show-t. Ezután már tesztelni is lehetne a jövevényeket a standjukon, így elhappolva a látogatókat a konkurens gyártóktól.

Utána néhány nappal jön az előrendelés időszaka, pontosan március 1-től, és kicsit több mint két héttel később, március 16-án kapnák kézhez az emberek a megrendelt S9 és S9 Plus készülékeket. Ez nagyjából megegyezik az előző években már bevált rendszerrel. Kijelenthetjük tehát, hogy kevesebb, mint két hónap múlva már kezünkben lehet a legújabb Samsung mobilok valamelyike.

Forrás: Phonearena

Szólj hozzá