Kissé átalakítva, ám megtartják az idei IFA-t

A koronavírus miatt a legtöbb idei rendezvény elmarad, ám a a legfrissebb hírek alapján a 2020-as IFA nem tartozik majd ezek közé, és a rendezők már a lebonyolítás részleteit is kidolgozták.

A 2020-as IFA szervezői már korábban jelezték, hogy az eddigi formában semmiképpen nem lesz megtartva a rendezvény, ám azt sem szeretnék ha az elmaradna. A Berlini eseményt végül megtartják szeptember 3-5 között, ám a helyzethez alkalmazkodva csak a sajtó lesz jelen.

Idén már csak a meghívottakat várják a rendezvényre

Eredetileg arról is volt szó, hogy virtuálisan próbálják majd kivitelezni az idei IFA-t, hiszen Németországban jelenleg betiltották az 5.000 főnél nagyobb rendezvényeket, ám valamiért nem ez a forgatókönyv lett a befutó. A látogatók mellőzése mellett döntöttek, így mindössze a meghívott újságírók mehetnek majd be, hogy tudósítsanak a nagyvilág számára.

A hangulat bizonyára közel sem lesz olyan, mint az elmúlt években, ám így sem járunk rosszul hiszen legalább a sajtóban olvashatunk majd a cégek legújabb kütyüiről. Persze kérdéses, hogy a kiállítók hogyan állnak a dologhoz, hiszen bizonyára több cég is visszamondja majd a részvételt, de bizonyára így is marad bőven látnivaló.

Forrás: IFA-Berlin

Szólj hozzá