Kiszivárogtak a Xiaomi Civi 2 lehetséges jellemzői

Ha emlékeztek, tavaly decemberben debütált a Xiaomi Civi, ami a korábbi CC mobilok szellemiutódja volt, és így távoli rokona az ezeken alapuló a Mi Note telefonoknak. Lényegében egy a mai trendekhez viszonyítva kompakt méretekkel rendelkező, középkategóriás készülékről volt szó, nagyon fiatalos és vonzó dizájnnal, egyebek mellett 120 Hz-es OLED kijelzővel és 64 megapixeles előlapi kamerával. A friss értesülések szerint az okostelefon folytatása már készül a színfalak mögött, és az egyik minden lében kanál bennfentes már a jellemzőit is tudni véli.

Digital Chat Station rendszeres szállítója a megbízható értesüléseknek, az ázsiai szivárogtató pedig úgy tudja, hogy a Xiaomi Civi 2 már fejlesztés alatt áll. A telefon viszont nem kínál majd forradalmi újításokat a korábbi, vagy ha úgy jobban tetszik jelenlegi modellhez képest, inkább csak egy apró ráncfelvarrás lesz. Az egyik változtatás a motorháztető alatt történik, ahova immáron Qualcomm Snapdragon 778G+ lapkakészlet kerül majd, mellé MIUI 13 rendszer társul Android 12 alapokkal. Minden további jellemző, a megjelenítő típusa és annak képfrissítési rátája, a gyorstöltés sebessége – ami jelenleg 55 watt – ugyanaz marad. Az is esélyes, hogy a készülék formatervén sem eszközölnek különösebb változtatást.

Xiaomi Civi

Persze már az alkalmazására kerülő chipset is egy előrelépés, mivel a sima 778G-hez képest 20 százalékos növekedés érhető tetten mind a CPU, mind a GPU teljesítményében. Az üzemidő is jobb lesz valamivel az újabb architektúrának köszönhetően, de nem érdemes komoly javulásra számítani, hiszen a telefont érintő változtatások sem lesznek túlzottan óriásiak. Hogy aztán egészen pontosan mikor jelenik meg a Xiaomi Civi 2, és mennyiért lesz kapható, az egy remek kérdés, de talán kár is ezen izgatni magunkat, mivel az előd sem jelent meg a kínai határokon kívül. Az okostelefon valószínűleg most is megmarad afféle kuriózumnak, amit az ázsiai piacra szánnak majd.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá