Komoly csapást mért a mobilpiacra a koronavírus

Ahogy azt már előre is sejteni lehetett, a vírus okozta körülmények szintre mindenre kihatással vannak, és a mobilpiac sem ússza ezt meg, a legfrissebb hírek szerint pedig jóval kevesebb készüléket tudnak majd leszállítani a gyártók idén.

Bár az elmúlt években szinte folyamatosan csökkent az eladott mobilok száma, tavaly már némileg fordult a tendencia, 2020-ra pedig komoly növekedést jósoltak, ám a koronavírus miatt ez már szinte biztosan nem valósulhat meg.

Az IDC információi szerint nagyjából 14,5%-os csapást szenvedett el a mobilpiac az első negyedévben, és a becslések szerint még a második negyedévben is 6,9%-os csökkenésre számíthatunk. Ezt az eredményt még az év végi eladásokkal sem fogják tudni majd ellensúlyozni, így idén 2,3%-os mínusszal zárhat a piac.

Ez nem véletlen, hiszen jelenleg a legtöbb kínai cég leállt a gyártással, és szabadságra küldte az embereit a fertőzések megelőzése miatt. Emellett az alkatrészek beszerzése is akadozik, ráadásul a logisztika és az utazások korlátozásai is komoly problémát jelentenek a gyártók számára.

Az előrejelzések szerint a harmadik negyedévben állhat majd vissza minden a régi kerékvágásba, ám bizonyára sok gyártó megérzi majd az év eleji problémákat. Mindazonáltal jövőre már 6,3%-os növekedést jósolnak az előrejelzések, így reméljük nem kezdenek nagy elbocsátásokba a kialakult helyzet miatt.

Forrás: IDC

 

Szólj hozzá