Az idei év egyik nagy újítása lesz, hogy megjelennek az 5G hálózatot támogató mobilok, ám ahogy az lenni szokott, az újdonságnak ára van, és természetesen ez jócskán megemelheti majd a készülékek árát.
Megszokhattuk már, hogy minél inkább tele van tömve egy mobil extrákkal, annál durvább az árcédulája. A gyártók ezt nem is tagadják, és jó példa erre a OnePlus is. Ők ugyanis nyíltan kijelentették, hogy a készülékeik nem támogatják a vezetéknélküli töltést, mert ez megdrágítaná a termék árát.
Idén az 5G támogatottság lesz az egyik nagy újítás, amelyet a kezdetekben valószínűleg csak a csúcskészülékek kapnak majd meg. A legfrissebb hírek szerint a kínai gyártók már ki is kalkulálták, hogy mennyit drágíthat ez egy adott mobiltelefon esetében. A véleményük szerint ez 500 jüant jelent, ami kb. 74 dollárnak felel meg.
Ez persze még nem a ránk vonatkozó ár, mivel a fenti összeg még az alkatrészeket sem biztos hogy fedezi. Az 5G modem és a vele kompatibilis chip nagyjából 50 dollárba kerülhet, az antenna és egyéb apróságok pedig további 30 dollárt tesznek ki. Erre jönnek még az adók és egyéb költségek, így a piacon akár 200-300 dollárral többet is elkérhetnek majd egy 5G képes mobilért, ami azért már elég komoly összegnek számít.
A gyártók hatalmas profitot remélnek az újdonságtól, így nem véletlen, hogy a Qualcomm, a Samsung, a HiSilicon (Huawei), az Intel és a MediaTek is kiadja a saját 5G képes hardverét. Ez viszont akár még kedvezhet is nekünk, hiszen hatalmas árverseny alakulhat ki a mobilgyártók kegyeiért, és remélhetőleg gyorsan esnek majd az új technológiához szükséges alkatrészek árai.
Forrás: GSMArena