Látványos renderképeken a OnePlus 7

Nem mondhatni, hogy a OnePlus nagyon egyedi mobilokat alkotna, hiszen sokszor nyúl olyan megoldásokhoz, amelyet mások előtte már alkalmaztak. Ezzel azonban semmi gond, mivel manapság már elég nehéz lenne újat mutatni, ráadásul a periszkópos megoldás nagy előnye, hogy nincs szükség notch-ra.

Steve Hemmerstoffer és a PriceBaba oldal közreműködése által került ki a OnePlus következő mobiljának látványterve, ami bár sok újítást nem tartalmaz, mégis szuperül néz ki. Bár a készülék csak néhány hónap múlva kerül bemutatásra, a látványos CAD tervek szerint a külsőre biztos nem panaszkodunk majd.

A 6,5 colos kijelző állítólag az előlap 95%-át kitölti, ami egészen elképesztően hangzik. Természetesen ebbe az értékbe sokat számít a szenzorsziget elhagyása, és egy olyan periszkópszerűen kiemelkedő megoldást kapunk majd, amilyet már a Vivo NEX esetében is láthattunk.

A képek alapján a hátsó kamerák száma is növekszik, így a OnePlus is tripla kamerára vált. A hardver szinte biztos a Qualcomm aktuális csúcslapkájára épül majd, azaz Snapdragon 855-öt kapunk, amely mellé 6/8 GB RAM és 128/256/512 háttértár kerülhet. A pletykák 4150 mAh-s akkumulátorról szólnak, ami több mint biztató.

Sajnos a képek arra is rámutatnak, hogy ezúttal is le kell mondanunk a jack aljzatról. A mobilt valószínűleg május környékén mutatják majd be, és az emelkedő tendenciát figyelembe véve kb. 600 dolláros árcédulával számolhatunk. Mivel idén az 5G lesz a sláger, így minden bizonnyal ilyen változat is érkezik, ám ezért már némi felárat is felszámít majd a gyártó.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá