Lebukott a OnePlus 3

A OnePlus-t mára már sokan jól ismerik telefonos berkekben. Körülbelül 2 éve szinte felrobbantották a világpiacot, hiszen csúcskategóriás specifikációkkal indították el telefonjukat, “flagship killer” azaz “zászlóshajó-gyilkos” jelzővel, átszámítva nagyjából 80 ezer forintos áron. Az akkoriban még limitált számban kiadott telefont csak meghívásos alapon lehetett megvenni, vagyis nem láthattunk belőle a boltok polcain.

oneplusoneflagshipkiller

A nagy kereslet miatt azonban a OnePlus 2 már rendes, nagy példányszámú eladásra tervezett készülék lett, mely folytatta elődjének ideológiáját. Megkapta az akkori egyik legerősebb processzort, a Snapdragon 810-et, mellé 3 vagy 4 GB RAM-ot tárhelytől függően (16 vagy 64 GB), USB Type-C csatlakozót, egy remek, 5.5 colos, full HD panelt, ujjlenyomat-olvasót és még sok egyebet. Ráadásul az ár így sem ment a legtöbb helyen a bűvös, 100 ezer forintos határ fölé (nálunk természetesen más a helyzet).

Nos, nem sokára jön a harmadik kiadás, és úgy tűnik ez a telefon lett most az AnTuTu áldozata. Ha hihetünk a következő képnek, akkor a OnePlus 3-at egy Snapdragon 820-as lapkakészlet hajtja, a maga Adreno 530-as GPU-jával. Emellé kapunk 4 GB RAM-ot, 32 GB belső tárhelyet, és aminek nagyon sokan örülnek, az 5,5 colos kijelző felbontása idén sem változott, tehát maradtak a jól bevált full HD megjelenítőnél.

OnePlus-3-Antutu-Benchmark-Info

Hogy ennek miért érdemes örülni? Egyrészt ez a panel már jól szuperált tavaly is, senkinek nem volt vele problémája, rendkívül színhű, éles képet produkál. A másik, hogy ezáltal vélhetően jóval tovább fogja bírni a telefon egy feltöltéssel.

Amit még láthatunk, az a 16 megapixeles kamera, melyről ugyan még nem tudni, hogy Sony, Samsung, vagy esetleg más gyártó köreiből kikerült szenzor-e, de vélhetően nem lesz gond a képminőséggel. Az elülső kamera 8 megapixeles, tehát a szelfik szerelmesei is elégedettek lesznek majd a telefonnal.

A telefon legfőbb erénye azonban vélhetően még mindig az ára lesz. Míg az idei csúcsmodellek, mint például a Galaxy S7, az LG G5, a soron következő Xperia, stb; nagyságrendileg a 200-300 ezer forintos kategóriába esnek, a OnePlus 3 ára valószínűleg nem fog 120-150 ezer forint fölé kerülni, már a bemutatás időpontjában sem.

Forrás: AnTuTu, GSMArena

Szólj hozzá