Leltárba vették a Google Pixel Watch okosórát és a Pixel 6a készüléket

Már régóta lehet hallani a Google okosórájáról, de eddig nem volt szerencsénk találkozni az állítólag Pixel Watch néven forgalomba kerülő készülékkel. Az értesülések szerint ennek ellenére az óra nagyon is létezik, mi több, hamarosan bemutatják. Ezt támasztja alá az is, hogy az egyik amerikai szolgáltató már leltárba vette az órát a középkategóriás Google Pixel 6a telefonnal egyetemben – derült ki az Android Police jóvoltából.

Valaki nagy Gyűrűk Ura rajongó lehet a Google órás részlegénél vagy az adott operátornál, mert a Pixel Watch az adatbázisban a “Rohan” kódnévvel szerepel, háromféle árnyalatban, szürkében, feketében és arany borítással. Az okosóra 32 GB-os belső tárhellyel rendelkezhet, és képes lesz csatlakozni a telekommunikációs hálózatokra, ám ezeken kívül semmilyen specifikáció nem derül ki az összesítésből.

Korábbi infók és szivárgások alapján a készülék kerek kialakítású képernyővel büszkélkedhet, amelyet szinte semmilyen keretek nem vesznek körül, az oldalán pedig egyetlen fizikai gomb lesz. A hírekben az áll, hogy egy Samsung által gyártott Exynos lapka hajthatja a Google óráját, amely Wear OS 3 rendszert futtathat. A technológiai bennfentes, Jon Prosser, korábban május 26-ot jelölte meg a bemutató lehetséges dátumának.

A másik leltárba vett készülék tehát a Google Pixel 6a, ami ebben a listában “Bluejay” néven fut, a készülék fekete, fehér és zöld árnyalatokban kerülhet forgalomba az operátori adatbázis szerint. A telefon 128 GB-os háttértárral rendelkezik, de nem kizárt, hogy lesznek további konfigurációk is. Sajnos ebből az összesítésből nem derül ki semmi egyéb a telefonról, azt is csak a korábbi szóbeszédekből tudjuk, hogy talán májusban jelenhet meg.

Szintén a múltbeli szivárgások fedték fel a 6,2 colos OLED képernyőt, a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, a borítás alatt zakatoló Google Tensor chipsetet, amely egyébként a jelenlegi Pixel 6 és Pixel 6 Pro modellek belsejében is szolgálatot teljesít. A középkategóriás készülék hátoldalán egy 12,2 5 Sony IMX363 lehet az elsődleges képrögzítő modul, amelyet egy 12 megapixeles, ultraszéles látószögű Sony IMX355 érzékelővel egészíthet ki a gyártó.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá