Limitált darabszámban érkezhet a PlayStation 5

Elképzelhető, hogy nem fogja tudni kielégíteni az igényeket a Sony a PS5 megjelenésének időpontjában, ugyanis a hírek szerint erősen limitált darabszámban kerül majd a boltok polcaira a konzol.

A Bloomberg egy belső forrásra hivatkozik, mikor is a hiányt vizionál a Sony következő generációs konzoljából. Természetesen a vírus miatti helyzet sem könnyíti meg a dolgukat, ám jelenleg nem csak ez okoz fejfájást a gyártónak.

Ahogy azt már hamarabb hallani lehetett, komoly problémát okoz a Sonynak a PlayStation 5 árazása, ugyanis kifejezetten drágán lehet előállítani a terméket, pláne hogy a DRAM és NAND memóriák árai folyamatosan emelkednek. Az előrejelzések alapján 500-550 dolláros áron kerülhet majd forgalomba a PS5, amely komoly növekedés az előd 400 dolláros árához képest.

A magas költségek miatt hír járja, hogy a mindössze 5-6 millió konzol állhat majd rendelkezésre a megjelenés időpontjában. Ez elég kevésnek tűnik, hiszen a PS4-ből 7,5 millió fogyott a megjelenés első negyedévében. Ezzel együtt lehetséges, hogy bizony sok rajongónak hónapokat kell majd várnia, hogy hozzájussanak a konzolhoz.

A belső forrás szerint egyébként a koronavírus sem a gyártási kapacitásra, sem pedig a megjelenés időpontjára nincsen negatív hatással. Ezzel szemben egy minimális áremelkedéssel járhat a jelenlegi helyzet, de reméljük, hogy a fentebb említett 550 dollárnál azért nem kell majd többet fizetnünk érte.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá