LONGER akciók júliusban, lézergravírozók ás kiegészítők kedvezményes áron

A LONGER már visszatérő brand lapunk hasábjain, a cég elsősorban a lézergravírozóiról és a 3D-s nyomtatóiról ismert, elsősorban kreatív eszközökkel foglalkoznak. A gyártó most az egész hónapra érvényes akciót hirdetett, amelynek keretein belül kedvezményes áron kínálja készülékeit és azok tartozékait is.

Ha nem ismered a LONGER nevét, megsúgjuk, hogy egy 2014-ben alapított cégről van szó, amely elsőként 3D-s nyomtatókat kezdett el gyártani, ők dobták piacra az LK4 Pro és az LK5 Pro modelleket, amelyeket pozitívan fogadott a vásárlóközönség. Ahogyan egyre fejlődni kezdett a lézergravírozás, úgy fordult a cég érdeklődése is mindinkább ezek felé a gépek felé, 2020-ben már zajlottak a kapcsolódó kutatások a gyártó színfalai mögött.

2021 végén pedig megjelent az első lézergravírozójuk, a LONGER RAY 5, amely egyebek mellett saját beépített képernyővel is rendelkezett. A készüléket sokan dicsérték a világhálón, és mivel sikeres volt, 2022 júliusában követte egy újabb modell, az első 10 wattos lézergravírozójuk, a LONGER RAY 5 10W. Ha szeretnél többet tudni a gyártó történetéről, akkor érdemes erre a linkre kattintva kutakodni!

A LONGER tehát egy nagy nyári, egész júliusban tartó promóciót hirdetett, amelynek keretein belül kedvezményes áron kínálja termékeit, illetve a hozzájuk tartozó kiegészítőket. A promóciót és a teljes kínálatot az alábbi linkre kattintva tudjátok megnézni:

A leárazások július 31-ig tartanak.

Frissítés: új akciók:

  • LONGER LK5 PRO FDM 3D nyomtató
    Kupon: LK5PRO$30
    Akciós ár: $299
  • Csomag 1. LK5 PRO + 3 (KG) * PLA Filament
    Eredeti ár: $425.99
    Akciós ár: $376.99 (kedvezmény: $40)
  • Csomag 2. LK5 PRO + Nozzle Copper Mouth + Bearing Pulley Wheel
    Eredeti ár: 352.72
    Akciós ár: $322.72 (kedvezmény: $30)
  • Csomag 3. LK5 PRO + Break Detection Sensor
    Eredeti ár: $352.54
    Akciós ár: $324.99 (kedvezmény: $27.55)

Kiemelet ajánlatok is vannak, ezek következnek most, csemegézzetek!

LONGER RAY5 5.5W lézergravírozó

A gyártó a készüléket egyebek mellett azzal promózza, hogy ez volt az első beépített érintőkijelzővel rendelkező lézergravírozó a világon. A gépezet 400 x 400 mm-es területen képes dolgozni, legfeljebb 10 000 mm/perc sebességgel, a munkálatokat pedig egy 3,5 hüvelykes, színes érintőképernyőn is vezérelni tudjuk. A készülék most a RAY5$30 kuponnal mindössze 269,99 dolláros áron rendelhető, a vételár magyar pénzbe átszámítva nagyjából 106 728 Ft-ot jelent. A masina kérhető európai raktárból is, ezt a termék melletti legördülő menüben tudjuk kiválasztani, ez érvényes az összes többi portékára is. További részletek és megrendelés ezen a linken!

LONGER méhsejtes munkaasztal

Ezen a munkaasztalon bármilyen anyagot el lehet vágni, mégpedig biztonságosan, legyen szó akár fáról, akrilról és más hasonlókról. A panel maga 300 x 200 x 22 mm-es. A tartozék 39,99 dolláros áron rendelhető, de ha csomagban kérjük a RAY 5 5.5 gravírozóval, akkor az egész pakk mindössze 309,98 dollárért, vagyis nagyjából 122 530 Ft-os áron megrendelhető. További részletek és rendelés ezen a linken!

LONGER 77 darabos gravírozási alapanyag-készlet

A LONGER nem csak a gépeket, de az alapanyagot is szolgáltatja, ha óhajtjuk. Ebben a 77 darabos pakkban mindenféle anyag megtalálható, van fa, akril, bőr, a segítségükkel képkeretet, nyakláncot, névjegykártyát, meg még egy csomó mindent tudunk készíteni. A pakk önmagában 39,99 dollárért rendelhető, de ha a RAY 5.5W gravírozóval kérjük csomagban, akkor mindössze 309,98 dollárt, vagyis megközelítőleg 122 530 Ft-ot kell az egészért kifizetni. További részletek és megrendelés ezen a linken!

LONGER RAY 5 10W lézergravírozó

A RAY 5 10W egy megfizethető, 10 wattos lézerrel felszerelt készülék, amely az érintőképernyője és a könnyen kezelhető felhasználói felülete miatt kiváló választás lehet azoknak, akik most kezdenek bele a gravírozásba. Az 5.5W változathoz képest ez egy vágásra sokkal alkalmasabb masina, amely akár a 20 mm-es fatáblákat is simán elvágja, akrilból pedig az akár 30 mm-es keresztmetszetű táblákat is. A készülék lézerfoltja 0,0036 négyzetmilliméteres és fele olyan vastag, mint más lézerek esetében, ami lehetővé teszi, hogy sokkal pontosabban tegye a dolgát, kevesebb égési szennyeződéssel.

A megmunkálható felület ezúttal is 400 x 400 mm, a gravírozási sebesség elérheti a 10 000 mm/percet, számos beépített biztonsági védelem szavatolja mind a felhasználó, mind a készülendő termék épségét. A R510WSAVE30 kuponnal most mindössze 429 dolláros, vagyis nagyjából 169 635 Ft-os áron rendelhető a gravírozó, amelyet európai raktárból szállítanak ki.

  • Azok, akik rendelnek egy 10 wattos készüléket július 31-ig, ajándékba megkapják az 5 wattos modult a rendelés mellé.
  • Az első 100 vásárló pedig még egy kezdőkészletet is kap, amiben mindenféle hasznos extra található cirka 40 dollár értékben, szóval érdemes iparkodni a rendeléssel.

További részletek és megrendelés ezen a linken!

Még egyszer a LONGER nyári promóciójának linkje:

Forrás: LONGER

Szólj hozzá