Már a Samsung Galaxy Fold tesztpéldányainak esetében is gondok vannak a kijelzővel

Azt eddig is sejthettük, hogy a hajlítható mobilok kijelzője valószínűleg jóval sérülékenyebb lesz a hagyományos készülékek képernyőjénél, ám úgy tűnik, hogy a helyzet rosszabb, mint ahogy azt előzetesen gondoltuk.

A legtöbb komoly tesztlap már kézhez is kapta a Samsung Galay Fold-ot, ám sajnos többen is jelezték, hogy néhány nap után máris meghibásodott a készülék, ráadásul minden esetben a kijelzővel akadt probléma. Már az is érdekes, hogy maga a mobil egy felirattal érkezik, amely arra figyelmeztet, hogy a főkijelző védelmét biztosító fólia eltávolítása nem ajánlott.

Ami ennél is érdekesebb, hogy Andrew Manganelli az MKBHD csapat producere szerint ők eleve ilyen fólia nélkül kapták meg tesztre a kütyüt. A “The Verge” tesztkészüléke napok alatt be is adta a kulcsot, és használhatatlanná vált.

A CNBC tesztere, Steve Kovach is így járt, és ő egy videót is közzétett a jelenségről, amelyen jól látszik, hogy a főképernyő teljesen működésképtelenné vált, ráadásul ez mindössze egy nap leforgása alatt következett be.

Mark Gurman, a Bloomberg újságírója is hasonlóan járt, neki két napig bírta a panel. Itt azonban érdemes megemlíteni, hogy ő a gyártó jelzésének ellenére is eltávolította a védőfóliát. Állítása szerint ez pont olyan fólia volt, mint amit a hagyományos mobilokon találhatunk, így rögtön leszedte azt, és csak később vette észre a jelzést.

A helyzet tehát nem egyszerű, hiszen adott egy fólia, amelyet a felhasználók nagy része rögtön eltávolít majd, ám a jelek szerint ezt nem igazán viseli jól a kijelző. Hogy a Samsung vajon így is foglalkozik-e majd garanciában az érintett készülékekkel, azt egyelőre nem tudni. Mindenesetre különösen aggasztó, hogy ennyire sérülékeny a kijelző, és azt is nehéz elhinni, hogy pont egy filléres fólia biztosítja majd ennek hosszú távú épségét.

Mindenesetre aki a Galaxy Fold vásárlásán töri a fejét, annak azt javasoljuk, hogy várjon még egy kicsit a dologgal, legalább amíg az első tesztek befutnak, és bővebb képet kapunk a mobilról. Kíváncsiak lennénk rá, hogy egy fél év használat után hány mobilra lesz majd panasz, hiszen az első jelek bizony nem túl biztatóak.

Forrás: AndroidAuthority

Szólj hozzá