Már áprilisban megérkezhet az iPhone SE széria legújabb tagja

Nagyon érdekes hír érkezett az Apple háza tájáról, miszerint hamarosan megérkezhet az iPhone 2021 SE, pedig eddig még  pont az ellenkezőjéről lehetett hallani.

Egyelőre még nem érdemes készpénzként kezelni a hírt, ám az általában jól értesült japán nemzetiségű MacOtakara blog szerint hamarosan befuthat a legújabb iPhone SE. Ez némileg ellentmond Ming-Chi Kuo korábban napvilágot látott előrejelzésének, hiszen ő úgy tudja, hogy az első félévben nem kap új tagot a széria.

Az iPhone 2020 SE is áprilisban jelent meg, így amennyiben frissíteni szeretné ezt a gyártó, akkor teljesen logikus döntésnek tűnhet egy áprilisi bemutató, mivel a második félév úgyis az iPhone 13 szériáé lesz. Arról nem is beszélve, hogy az iPhone SE eléggé népszerű, hiszen például a megjelenés után a 2020-as év második negyedévében az iPhone eladások 19%-át ez a modell tette ki.

Másrészről viszont az Apple az iPhone 12-es szériával eléggé lefedte a piacot, hiszen gyakorlatilag minden méretben beszerezhető a készülék. A legnagyobb érv egy újabb iPhone SE megjelenése mellett az árcédula, hiszen még a legolcsóbb iPhone 12-ért 300 ezer forintot kell fizetnünk, addig az iPhone SE 180 ezer forinton nyitott, és valószínűleg az újabb verzió sem lenne sokkal drágább.

Ezen kívül egyébként az AirPods Pro 2 verzióját is megemlíti az oldal, amelyet szintén áprilisra várnak. És mintha ez még nem lenne elég, már az iPhone 13-mal kapcsolatban szállítottak egy korai hírmorzsát, mivel az értesüléseik szerint idén nem számíthatunk semmilyen ráncfelvarrásra, ugyanis pontosan az iPhone 12 szériával megegyező külsőt kapunk majd.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá