Máris kiderült, hogyan lehet becsapni az iPhone X arcfelismerőjét

Nem tartott sokáig, és hamar elvérzett az Apple legújabb azonosítója, ami az ujjlenyomat-olvasót váltotta. Ami érdekes, hogy sem hacker, sem pedig szuperszámítógép nem kellett a rendszer kijátszásához.

A Mashable csapata tette próbára a Face ID-t, miután megkapták a legújabb csúcskészüléket. Nem is nagyon bonyolították túl a dolgot, egyszerűen behívtak két ikerpárt, hogy ezzel teszteljék az új azonosítást.

Az állítólagosan egy a millióhoz esetben tévedő rendszer azonban rögtön elvérzett, és ami aggasztóbb, hogy minden esetben így történt. Összesen háromszor tesztelték le a készüléket, ahol a lényeg az volt, hogy az egyik srác felismertette magát a Face ID-val, azután pedig a testvére vette át a készüléket, és azonosította magát, így próbára téve a rendszert.

Mindkét ikerpárnál sikeres volt az azonosítás, és beengedte őket a telefon biztonsági rendszere, mégpedig elsőre. Ezután volt még egy harmadik teszt is, mikor az első testvérpár szemüveg nélkül is kipróbálta a funkciót, de a végeredmény ugyanez lett.

Mondhatnánk, hogy ez csalás, de igazából nem így van, mivel a Microsoft is nemrég mutatta be a saját arcfelismerő szoftverét, ami képes megkülönböztetni az ikreket. Ráadásul az ujjlenyomat-olvasókat sem lehet ilyen módon megtéveszteni.

Forrás: Mashable

Szólj hozzá