Máris összemérték az idei iPhone-ok üzemidejét a legjobb androidos mobilokkal

Sok kritika éri az Apple mobiljait, hogy túl kis akkumulátorokkal szerelik őket, hiszen az konkurens gyártók gyakran 30-40%-kal nagyobb telepeket építenek be. A kérdés csak az, hogy ez használat közben mennyire mutatkozik meg.

Manapság már kifejezetten fontos paraméternek számít, hogy egyes mobilok meddig húzzák egy töltéssel, hiszen senki nem szereti ha a nap végére már lemerül a mobilja, pláne ha ez éppen útközben következik be.

Az idei iPhone szériák akkumulátora elsőre elég karcsúnak tűnhet, mivel iPhone Xs mindössze 2658 mAh-s, az Xs Max pedig 3174 mAh-s telepet kapott. Ez nem túl biztató, mivel elég sok androidos mobilt már 3500-4000 mAh-s aksival szerelnek, ám egy friss YouTube videóból kiderül, hogy az Apple készülékeinek nincs miért szégyenkezniük.

A részvevők a két idei iPhone mellett az iPhone X (2716 mAh), a OnePlus 6 (3300 mAh) és Samsung Galaxy Note 9 (4000 mAh) voltak. Elég komoly tesztnek tették ki a mobilokat, hiszen videó és játék is szerepelt benne, és addig tartott, amíg mindegyik mobil le nem merült. A végén a következő sorrendet kapták:

  • iPhone X – 4 óra 11 perc
  • OnePlus 6 – 4 óra 44 perc
  • Samsung Galaxy Note 9 – 4 óra 47 perc
  • iPhone Xs –  4 óra 56 perc
  • iPhone Xs Max – 5 óra 8 perc

Így tehát hiába van nagyobb akkumulátor a riválisok mobiljaiban, az iOS remekül gazdálkodik az erőforrásokkal, és a végén az idei iPhone mobilok győzedelmeskedtek. Az eltérések persze minimálisak, de itt elég komoly terhelésnek voltak kitéve a telefonok, így napi használat mellett ez valószínűleg meg szembetűnőbb lenne.

Azt elmondhatjuk, hogy kifejezetten jól vizsgázott az iPhone Xs és Xs Max is, és elégedettek lesznek velük a felhasználók. Csak azt sajnálhatjuk, hogy az iPhone Xr modell még nem állt rendelkezésre a teszt időpontjában.

Forrás: YouTube

Szólj hozzá