Végre letölthető a szupergyors Firefox Quantum böngésző

A szebb napokat is megélt böngésző teljes ráncfelvarrást kapott, és rengeteg energiát fektetett bele a Mozilla, hogy végre egy nagyon gyors, és emellett stabil böngészőt tegyen le az asztalra.

Egy éve jelezte a gyártó, hogy új projektbe fog, és teljesen új verziót készítenek a böngészőből, ami a Quantum nevet kapta, és állításuk szerint kétszer gyorsabb az elődnél. Úgy tűnik tehát minden adott ahhoz, hogy ismét jelen legyenek szinte minden gépen, és rengeteg felhasználót szerezzenek az újdonsággal.

Korábban már kiadtak egy béta verziót, és mivel a tesztidőszak remekül sikerült, most megérkezett a végleges verzió. Igazi multiplatform böngészőnek szánták, hiszen Androidtól kezdve a Windowsig, az iPhone-okon át mindenre elérhető, és remekül sikerült minimalista dizájnt kapott.

Amit leginkább felrónak a Google által készített Chrome böngészőnek, hogy rengeteg erőforrást emészt fel (főleg memóriát), és nagyon leterheli a gépeket. Ebben a Quantum sokkal jobban szerepelt a The Verge által közzétett teszten, ahol egy Asus lapotopot használtak, amiben Core i5 processzor volt. A Quantumot használva 20 lapot nyitottak meg, és mindössze 6 folyamatot futtatott a gép. Ugyanez a Chrome-nál jóval erőforrás igényesebb volt, hiszen ott már 14 megnyitott oldal is 21 folyamatot generált.

Emellett rengeteg hasznos tulajdonsággal is felruházták a böngészőt, mint a privát mód, vagy a követés elleni védelem. Mindenképpen érdemes kipróbálni a Firefox új változatát, hiszen nagyon ígéretesnek tűnik. A Quantum böngésző erről a linkről letölthető.

Forrás: TheVerge

Szólj hozzá