Még mindig tart a GearBest novemberi kiárusítása

Bár november 11 már két napja elmúlt, a GearBest webáruházában még egyáltalán nem értek véget a leárazások és az akciók. Az alábbi válogatásban apróbb, ám annál hasznosabb készülékek lesznek a főszereplők, melyek sokban megkönnyíthetik mindennapi életünket. Mondhatni filléres holmik ezek, de ha elkezded őket használni, többé nem akarsz majd lemondani róluk.

A lelkem mélyén remélem, hogy a blogot nem csak magánszemélyek, hanem különböző szórakozóhelyek, kocsmák, és egyéb nyilvános helyek tulajdonosai is olvassák, mert ez a termék mondhatni kötelező lenne  – legalábbis szerintem -, mindent közhasználatú WC-be. Az AD-1806 egy olyan szappanadagoló szerkezet, amihez egyáltalán nem kell hozzáérni, a benne lévő infravörös szenzor érzékeli a kezedet, ha az glép alá tartod, és már jön is a szappan. Nem kell semmit megfogni, nem kell semmihez hozzáérni, és bár nem vagyok kényszerbeteg, mint Monk a flúgos nyomozó, én magam is rendkívüli módon tudom értékelni ezt az apró, de ötletes készüléket. A nyilvános toalettek tulajdonosainak már csak azt kell megoldani, hogyan rögzítsék ezt a frankó kis masinát, nehogy elvigyék. A készülék mindössze 4370 Ft-os áron rendelhető a GearBest webáruházából, ám ha felhasználjátok a GB080801 kupont még ezen a filléres összegen is lehet valamelyest csökkenteni.

Őszintén szólva nagyon meg vagyok elégedve az Alfawise gyártóval, nemrégiben volt szerencsém tesztelni egy teljes garnitúra micro SD kártyát a kínaiak kínálatából, és mindegyik remekül szuperált. Az Alfawise HBQ-Q32TWS vezeték nélküli fülhallgató ugyanezt az olcsó áron elérhető minőséget képviseli. Az alig 5000 Ft-os készülék Bluetooth 5.0 modemmel rendelkezik, tehát a jelenlegi legfejlettebb módon képes kommunikálni a párosított eszközökkel. Stabil jelátvitel, még nagyobb hatótáv, és sokkal takarékosabb energiagazdálkodás jellemzi a szerkezetet. A készülék mellé adnak egy dokkolót, ami ugyebár nem csak tárolásra, hanem a készülék töltésére is alkalmas, így aztán akár 120 órán át lehet csapatni a zenét. Az Alfawise vezeték nélküli fülhallgatója mindössze 4890 forintért rendelhető.

Akár hobbiból, akár professzionális módon szereled a különböző gépeket, számítógépeket illetve apróbb holmikat, valószínűleg jó szolgálatot tehet számodra egy cserélhető fejekkel rendelkező precíziós csavarhúzó, melynek saját apró motorja van. Az a bizonyos motor 150 fordulatot tesz lehetővé percenként, és egyébként 20 cserélhető fej jár ehhez a készülékhez. A Wowstick TRY segítségével semmi perc alatt szét lehet kapni apróbb háztartási eszközöket, rádiókat, magnókat, kézi konzolokat, és hasonló szerkezeteket. A készülék mindössze 4584 forintos áron rendelhető a GearBest webáruházából, de ha netalán sokallod ezt az összeget, használd a GB$STICK21 kupont.

Az e-ink kijelzővel ellátott hőmérséklet és páratartalommérő szerkezet nem csupán azoknak lesz hasznos, akik valamilyen ritka egzotikus állatok tartanak, de igazából bármilyen lakásban ahol gyerek van, vagy egy allergiás ember, jó ha akad ezekből az apróságokból egy pár darab. Ha gyakorló terrarista vagy valószínűleg nem kell magyarázni, miért szükséges egy ilyen érzékelő az állatok terráriumába, a különböző egzotikus házi kedvencek csak bizonyos hőmérsékleten, és páratartalom mellett érzik jól magukat, így aztán a gazdinak folyamatos és pontos információk kellenek ezekről az értékekről. A Xiaomi C201 e-ink kijelzős hőmérséklet és páratartalommérő csupán 2750 Ft-os áron rendelhető, de ha szeretnél nagy tételben rendelni, érdemes használni a GEARBEST1131 kupont, mert így csökkenthető némileg a vételár.

Futárok, postások, kiszállítók, üzletemberek,és szinte bárki, aki a fél életét a kocsiban éli, valószínűleg tud mit kezdeni egy 360 fokban elfordítható, szellőzőrácsra csatlakoztatható okostelefon tartóval, mint amilyen a Minismile YT01. A tartót egyetlen kézzel is vezérelhetjük, tehát a szemünk a pályán maradhat, és jó eséllyel a helyén is, mert így elkerülhetőek a veszélyes helyzetek. A tartozék megbirkózik az óriási phabletekkel is, 6,5 hüvelykes képátlóval rendelkező telefonokat simán bele lehet pattintani. Legyen a telefon egy normális, elérhető helyen, egy olyan tartóban, ami rendesen megfogja a készüléket, és nem kell félni attól, hogy leesik a padlóra, de durván. Ha szerinted is jobb élni, mint égni, akkor rendeld meg az autós tartót, mert most mindössze 1496 Ft-ért a tiéd lehet. Ha szeretnél többet is, vagy csak igazán skót vagy, használd a GBAFF081226 kupont, és még ez a filléres ár is csökkenni fog.

Forrás: GearBest

Szólj hozzá