Megalkották a világ legkisebb hordozható lemezjátszóját

Egyre inkább teret nyer a retró életérzés, így a hanglemezek is egyre jobban kezdenek divatba jönni, és ezekről rögtön mindenkinek az otthoni zenehallgatás ugrik be mindenkinek. Ám már erre is kitaláltak valamit, és egy apró lejátszó segítségével mostantól bárhol meghallgathatjuk kedvenc felvételeinket.

Az igazi hifisták között is időre időre felvetődik a kérdés, hogy vajon a mai világban van-e még létjogosultsága a hanglemezeknek. Sokak szerint már eljárt az idő felette, és körülményes, ráadásul drága is a dolog, és nem is annyira időtálló megoldásról van szó. Sokan azonban azt vallják, hogy a mai digitális formátumok a lemezek nyomába sem érhetnek a hangzást illetően.

Mi ebben a kérdésben nem szeretnénk állást foglalni, ám felhívnánk a figyelmet, hogy már hordozható lejátszó is létezik, méghozzá egészen parányi méretű. Érdekes módon még egy lemez méretét sem éri el a kütyü, amely egészen érdekes módon működik. Egy kis téglaszerű kütyüt kapunk, amelyet a lemezre helyezve és elindítva, gyakorlatilag úgy megy körbe a vinyilen, mint egy játékvasút a modellpályán. Természetesen vezeték nélküli kialakítást kapott, így beépített akkumulátorral és hangszóróval is rendelkezik, így semmi más nem szükséges a zenehallgatáshoz. Akinek viszont ez a hangzás nem elég, az egy komolyabb bluetooth hangfalat is csatlakoztathat hozzá, így adott a fejlesztés lehetősége is.

Összességében egy kifejezetten érdekes kütyüről van szó, amely ráadásul nem is drága (99 dollár), ám azt nehéz lenne megválaszolni, hogy kinek is készült. A lemezek nem olcsóak, ráadásul kifejezetten sérülékenyek. Akik vinyilt vesznek, azok elég komoly rendszerekkel rendelkeznek, és a hangminőség elsődleges szempont számukra. A hordozhatóság az adathordozók mérete miatt megint megkérdőjelezhető, így nagyon kíváncsiak lennénk a termék sikerességét illetően.

Forrás: AndroidAuthority

Szólj hozzá