Megbüntették az Apple-t

Elég nagy visszhangja volt, amikor az Apple bejelentette, hogy nem adnak töltőt az iPhone 12 széria mellé. Azóta több gyártó is átvette ezt a tendenciát, ám nagyon úgy tűnik, hogy ezt nem minden országban tehetik majd meg.

A brazil fogyasztóvédelmi hatóság (Procon-SP) 2 millió dolláros büntetést szabott ki a cupertinói cégre, amely több dologból tevődik össze. Első körben azt neheztelik, hogy a gyártó nem ad töltőt az iPhone 12 szériához, és azt külön kell megvásárolnia a felhasználóknak. Emellett azt is felrótták az almás cégnek, miszerint a reklámjaik megtévesztőek, és nem minden esetben felelnek meg a valóságnak, ráadásul a garanciális ügyintézésük is kifogásolható.

Véleményük szerint nem elfogadható úgy árulni a készülékeket, hogy nem biztosítanak hozzájuk töltőt. Ezen felül megkérdőjelezték az Apple azon állítását is, miszerint az ökológia lábnyomuk csökkentésének érdekében cselekednek, hiszen ez esetben elő kellett volna állniuk egy újrahasznosításssal kapcsolatos tervvel. A büntetést kiszabó Procon-SP egyébként ennek pótlására  a mai napig vár.

Érdekesség, hogy a cég még válaszra sem méltatta megkeresést, pedig kifejezetten érdekes kérdéseket tett fel nekik a Procon-SP. Rákérdeztek például arra, hogy a kimaradt adapter miért nem járt az ár csökkenésével, vagy hogy miért nem javítják meg egyes felhasználóük vízkárosult mobilját, annak ellenére, hogy azt IP68-as védettséggel reklámozzák. Ezen felül azt is neheztelik, hogy egy-egy frissítés után gyakran akadt gondja a felhasználóknak az addig tökéletesen működő funkciókkal, és az ezzel kapcsolatos panaszuk után nem kaptak segítséget az Apple-től.

Kétségünk sem lehet afelől, hogy ez a 2 milliós büntetés az Apple-nek csak aprópénz, amit a válasz elmaradása is alátámaszt. Afelől viszont nem lehet kétségünk, hogy az Apple bizonyára fellebbez majd a döntéssel kapcsolatban, hiszen nem szeretnék ha más országok is vérszemet kapnának ezután, és más régiókban is a bíróságra kellene szaladgálniuk.

Forrás: PhoneArena

 

Szólj hozzá