Megérkezett a Xiaomi Mi Band 5

Végre hivatalosan is debütált a sokak által várt Xiaomi Mi Band 5, ami feszegeti egy okoskarkötő határait, és számos klassz új funkcióval, illetve a régi lehetőségek fejlesztett változatával az idei év egyik legsikeresebb Wear terméke lehet. A kijelző sokkal nagyobb lett, a töltés még egyszerűbb, alapfelszereltség lett az NFC, és még pontosabb pulzusmérő szenzor került a készülék burkolata alá.

A Xiaomi Mi Band 5 most 44,99 dolláros áron rendelhető a GearBest oldaláról, ami magyar valutára számítva nagyjából 13 490 Ft-ot jelent. Ez a globális kiadásra vonatkozik. További részletek és megrendelés a lenti linket valamelyikén! Ez a globális kiadásra vonatkozik.

Külső

Drámai fordulatot nem vett a készülék formaterve, ami nem meglepő, hiszen már egy jól összerakott, semmivel össze nem téveszthető dizájnnal van dolgunk, a bevált recepten pedig nem feltétlenül érdemes sokat változtatni.

Mindenképpen szót érdemel a megnövelt képátlóval rendelkező dinamikus színekkel dolgozó megjelenítő, ami a korábbi 0,95 hüvelykes mérethez képest 20 százalékkal nőtt, és most már 1,2 colos. A képernyő továbbra is organikus panelre épül, a felbontása pedig 294 x 126 képpont. Bár nem szorosan a külalakhoz tartozik, itt ejtünk szót a rengeteg számlapról, amelyekből már több mint száz különböző verzió létezik, és most már vannak animált, dinamikus óralapok is. Az okoskarkötő külső borítása 5ATM minősítésnek megfelelő vízállósággal rendelkezik.

Hardver és funkciók

A Xiaomi Mi Band 5 továbbra is elsősorban az aktív életet élő felhasználók számára lehet hasznos, összesen 11 beépített sport üzemmóddal rendelkezik. A készülék fejlesztett professzionális szenzorral monitorozza a keringési rendszert, tehát mérhető a pulzus, és megfigyelhető az alvási ciklus.

A gyártó azt is kiemeli, hogy sokat fejlesztettek a mozgáskövetésen is. Kiemelkedő újdonság a kamera vezérlés, valamint az NFC technológia alapértelmezetté tétele, amelynek segítségével az eszköz alkalmassá válik mobilfizetésre.

A töltés átalakult, egy sokkal kényelmesebb mágneses megoldás veszi át a helyét, amely vélhetően sokkal időtállóbb is lesz, mint a korábbi verzió esetében.

A Xiaomi Mi Band 5 rendelkezik egy kifejezetten a hölgyek részére fejlesztett egészség móddal, amellyel a menstruációs ciklust követhetik a felhasználók, ahhoz igazítva a különböző edzésterveket. A lehetőségek közé tartozik még a stressz szint mérés, valamint kapunk különböző légzőgyakorlatokat. A vezeték nélküli összeköttetést Bluetooth 5.0 modem menedzseli.

Üzemidő

A Xiaomi Mi Band 5 okoskarkötő belsejében található akkumulátor a gyártó a leírások szerint képes 14-20 napos üzemidőt is biztosítani. A fejlesztett töltést már említettük, ami sokkal kényelmesebb, mert így nem kell kivenni az apró masinát a szíjából.

A Xiaomi Mi Band 5 most 44,99 dolláros áron rendelhető a GearBest oldaláról, ami magyar valutára számítva nagyjából 13 490 Ft-ot jelent. Ezért az összegért cserébe a készülék globális piacra szánt kiadását szerezhetjük meg. További részletek és megrendelés a lenti linket valamelyikén!

Tippek a rendeléshez:

  • Megbízható oldalról rendelj (pl. GearBest, Banggood, Geekbuying, Geekmaxi, Tomtop, Aliexpress, stb.).
  • Fizess PayPallel, ha van rá mód, mert ez védelmet nyújt.
  • 35 euró (~40 dollár) végösszeg alatti rendelésnél nincs vámolás, nyugodtan rendelhetsz.
  • Drágább terméket vásárolj EU raktárról vagy valamilyen vámmentes szállítási móddal (pl. Priority Line/EU Priority Line).

További hasznos tudnivalók a KínaiGuru oldalán.

Forrás: GearBest

Szólj hozzá