Megfizethető 5G mobillal rukkolt elő a TCL

Táblagépekkel és még egy rakás más érdekességgel rukkolt elő az Alcatel márkát is birtokló kínai TCL, amely a megfizethető 5G mobilok piacán is igyekszik alternatívát biztosítani a vásárlók számára. A most bemutatott TCL 20 széria két első tagja pénztárcabarát árazást kapott, az egyik a szóban forgó 5G modemet – TCL 20 5G -, a másik pedig korrekt belépőszintű hardvert és méretes telepet.

TCL 20 5G

A két mobil közül egyértelműen ez az érdekesebb, mivel a jellemzői alapján komoly ár-érték aránnyal büszkélkedhet. A készülék belsejében Snapdragon 690 chipset végzi a számításokat, és ez a lapkakészlet teszi lehetővé azt is, hogy az 5G hálózatokon szörfölhessünk, már ahol ki van építve a szükséges infrastruktúra. A TCL 20 5G 6 GB RAM-ot, valamint kiszereléstől függően 128, illetve 256 GB UFS 2.1 tárhelyet kínál, amelyet természetesen bővíteni is lehet majd a későbbiekben.

 

A megjelenítő 6,67 hüvelykes, IPS LCD panelre alapul, a felső keret alatt pedig egy pici kivágásban megtaláljuk az előlapi 8 megapixeles kamerát. A képernyő felbontása Full HD+, a képaránya 20:9, a hivatalos sajtóanyagok alapján pedig 91 százalékos kijelző/előlap aránnyal büszkélkedhet. Az ujjlenyomat-olvasó azonban nem alatta, hanem az oldalsó kereten, a bekapcsológombban található.

A TCL 20 5G kameráit vertikálisan szerelték fel a készülék hátoldalára, az elsődleges modul egy 48 megapixeles konstrukció, amelyet egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy 2 megapixeles makró egység segít fotók készítésekor. Ami a mobil kapcsán még mindenképpen említést érdemel az a 4500 mAh kapacitású akkumulátor, ami a 18 wattos gyorstöltést is támogatja, az NFC támogatás, illetve a Bluetooth 5.1 modem. A telefon fekete és kék színekben választható, és ha hiszitek, ha nem, már kapható Olaszországban, ahol 299 eurót (~108 387 Ft) kérnek el érte. Ha minden igaz, akkor a hónap végéig más országokban is forgalomba helyezik a készüléket.

TCL 20 SE

A másik most bemutatott készülék talán egy kicsit kevésbé meggyőző jellemzőkkel bír, ugyanakkor kétségtelenül létezik az a réteg, amelynek tökéletes választás lehet ez a belépő szintű büdzsételefon. A TCL 20 SE képernyője 6,82 hüvelykes, szintén LCD panel, ám ezúttal be kell érni HD+ felbontással. A 8 megapixeles előlapi kamerát ezúttal egy csepp alakú szenzorsziget belsejében találjuk, természetesen a megjelenítő felső részén, középen. A mobil belsejében a működést egy Snapdragon 460 chipset biztosítja, amely mellé 4 GB RAM, valamint 64 GB belső tárhely került, amelyet micro SD kártya segítségével tovább lehet bővíteni.

A telefon hátoldalán 16 megapixeles elsődleges képrögzítő egység található, valamint egy 5 megapixeles ultraszéles látószögű, illetve két egyenként 2 megapixeles modul, az egyik makróképeket készít, a másik pedig mélységérzékelő. A mobil belsejében 5000 mAh kapacitású akkumulátor őrzi a működéshez elengedhetetlen feszültséget, a telep támogatja a 18 wattos gyorstöltést, habár csak egy 10 wattos adapter lesz a mobil dobozában.

A készülék Android 11 operációs rendszert futtat, Bluetooth 5.0 modemet, NFC chipet, FM rádiót, és USB-C portot kapott. A TCL 20 SE fekete és zöld színekben lesz elérhető 149 eurós (~54 200 Ft) áron, a forgalmazása január végén kezdődik.

A TCL 20 szériának lesznek egyébként további tagjai is, ezek a TCL 20 Pro 5G, TCL 20L és TCL 20S nevet viselik majd. Ezen mobilok jellemzőit, specifikációit valamikor a nyáron fogják felfedni, amikor forgalomba helyezik azokat.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá