Megjelent Magyarországon az LG G5

Érdekes taktikát választottak a koreaiak azzal, hogy egy napon mutatták be új csúcskészüléküket a nagy vetélytárs Samsunggal, de a forgalomba bocsátás sokáig váratott magára. Amerikában már április 1-jén megjelent az LG G5, viszonylag reális árakkal, és akkor még csak tippelhettünk, hogy hogyan fog alakulni a hazai árazás.

Az akkori okoskodásunk a “forintosításról” felülről súrolta a mostani összeget, ugyanis a telefon 229.990 forintos áron jelent meg hazánkban. Elsőként a Media Markt és a SpeedShop kínálatában felbukkant fel a mobil, de kisebb webshopokban is meg lehet rendelni, akár már 200 ezer forint körüli áron, ezekre viszont nem kapunk hivatalos LG garanciát.

Már szolgáltatói kínálatban is felbukkant az LG G5, szintén 230 ezer forintos listaáron, de előfizetéssel akár jóval kedvezőbb áron is hozzájuthatunk. Néhány helyen egyébként ajándék LG Cam Plus kameramodul jár a készülékhez, ezt is érdemes számításba venni a vásárlás előtt.

A Galaxy S7-hez képest kellemes az árképzés, a Huawei P9 180.000 forintos ára azonban már jóval kedvezőbb. Persze az is hozzá tartozik, hogy az LG sajátossága, hogy magasan kezd, de gyorsan esik az ára. Nagy valószínűséggel a G3-hoz és G4-hez hasonlóan pár hónap múlva “best buy” lesz.

Bővebben itt olvashattok a telefonról.

Mit szólsz az LG G5 hazai árához?

Szólj hozzá